TOPliszt - Liszt Olivér konyhája

Ha létezik örömfoci (már pedig létezik, hisz ott a Barca), akkor létezik örömfőzés is: Liszt Olivér ezt gyakorolja, nap mint nap. Liszt Olivér nem hivatásos és nem is megélhetési fazékzseni: inkább főz, mint süt, mert precizitásánál már csak pontatlansága nagyobb. Ez az ő történetmesélős és szókimondó konyhablogja. If any question, he's more than happy: lisztoliver@gmail.com. Enni és enni hagyni!

videjók

I want YOU!

Utolsó kommentek

TV Paprika magazin

archiváló doboz

00 ás liszt (1) amerikai palacsinta (2) anthony bourdain (1) arborio rizs (4) a bolygo amerikai (1) bagett (1) banános süti (1) Báránd (1) batáta (1) bbc good food (1) birkapörkölt (1) bodzaszörp (1) botmixer (1) brindzás sztrapacska (2) brokkoli krémleves (1) brownie keksz (1) bud spencer (1) bulgur (1) cannelloni (1) cékla (4) céklakrém (1) cékla csatni (1) Cézanne (1) chili dzsem (1) chili paprika (1) chocoMe (1) cinco de mayo (1) csicseriborsó (1) csirkecurry (1) csirke saltimbocca (1) csokigyár (1) csokis keksz (1) csokis süti (1) curry (1) currykrém (1) Dang Muoi étterem (1) disznóvágás (2) dorset (1) dulce de leche (1) Edelweiss (1) édesburgonya-krémleves (1) édeskömény krémleves (1) ehető ajándékok (3) étteremkritika (1) fafülgomba (2) fekete olavójbogyókrém (1) fekete retek (1) fokhagymapucoló (1) földimogyoró olaj (2) fordított ananásztorta (1) füstölt pisztráng (1) gombás quiche (1) halszósz (4) haluska (2) haluskafesztivál (1) heston blumenthal (2) hétköznapi vegetariánus (1) hotdog (1) hugh fearnley whittingstall (1) hummusz (1) húsvéti sonka (1) ínyencmártás (1) jázmiz rizs (1) joghurtos padlizsán (1) joulutorttu (1) juharszirup (1) kacsa (3) kapormártás (1) karaj (1) karalábé krémleves (1) karamellizált alma (1) karamellszósz (1) keith floyd (2) kenyérlángos (1) kenyértészta (1) keresztapa (1) kínai pirított tészta (2) knédli (1) kókuszgoló (1) kókusztej (1) kolbásztöltés (1) Koroknai Porta (1) krémleves (2) krumplihámozó (1) kuszkusz (1) lacikonyha (1) lasagne (1) lazac (6) lazacfasírt (1) lazacleves (1) legyező burgonya (1) lehel piac (1) lencsefőzelék (2) lilakáposzta (1) ludaskása (1) malactartó (1) marharagu (1) marinált lazac (1) marokkói konyha (1) másnaposság (1) medvehagyma (1) merőkanál (1) mezzaluna (1) mogyorókrém (1) mogyorós céklasaláta (1) mogyoróvajas brownie (1) Múzeum cukrászda (1) nagyböjt (1) narancsmártás (1) narancsos csirke (1) nekedterem (1) new york sajttorta (1) ossobuco (2) padlizsánkrém (2) padlizsán recept (3) pad thai (1) palóc fasírt (1) paradicsomszósz (1) phó leves (1) pico de gallo (1) pistou (1) pisztráng (1) pizzaliszt (1) pizzaszósz (1) pizzatészta (1) pizza teszta (1) potyoló (1) pozsonyi kisvendéglő (1) rákóczi pékség (1) receptvarázs (1) reggelik (3) ricottatorta (1) risotto alla milanese (1) river cottage (1) rizottó (5) rizsecet (1) Romani Platni (1) röszti (1) sajtkrémes brownie (1) sertéscomb (1) sertéskaraj (1) sherrys csirkemáj (1) sólet (2) sörkorcsolya (4) sörkóstolás (1) sörös csokis sütemény (1) spacecake recept (1) spanyol konyha (3) spanyol tortilla (2) spárga (3) strammer max (1) sültpaprika saláta (1) sült cékla (1) sült csirke (1) sült paprika (1) sütőtökös kolbász (1) sütőtökös rizottó (1) sütőtökpüré (1) sütőtök curry (1) sütőtök krémleves (1) szarvas (1) szarvascomb (1) szedres süti (1) szójaszósz (1) szuflé (1) tadzsin (1) tahini (2) tangue de chat (1) tapenád (1) tatin torta (2) távol keleti konyha (2) teflonserpenyő (1) tejszínes töksaláta (1) thai konyha (2) the fat duck (1) tojáslikőr (1) töki pompos (1) töltött zsemle (1) top10 (2) tortilla de patatas (2) transz-zsírsav (1) tv paprika magazin (4) újkrumpli (2) vágódeszka (1) vakteszt (1) VHS-klasszikusok (1) vietnámi konyha (1) vinetta (1) vörcseszter-szósz (1) vöröslencse krémleves (1) wellington bélszín (1) whoopie pie (1) wok (2) zöldborsókrém (1) zsálya (1) zsemlegombóc (1) zsurmó (1) Címkefelhő

Így sörözünk mi: a nagy TOPliszt SÖRteszt!

Liszt Olivér 2013.07.29. 18:53

Ha ez a korábbi posztokból nem lett volna egyértelmű, most leszögezem: nem vetem meg az alkoholt, alkoholfoktól, színtől és szagtól függetlenül mindenivó vagyok. Az évek során „csak" annyit finomodott az ízlésem, hogy ma már mindenből csak a jót vagyok hajlandó meginni. Akár pálinkáról, vodkáról vagy viszkiről, akár borról vagy sörről legyen szó, immáron nincs kompromisszum és nincs árérzékenység. A „jó" persze nemcsak egy elvont fogalom, és nem csupán azt jelenti, hogy vmi pofátlanul drága. Hiszen egy középsz*r búzasört is lehet felárazni (Bp-en teszik is ezt előszeretettel), attól az még nem lesz jó. A jó pálinka az, ami tiszta gyümölcsből készül, hozzáadott cukor nélkül, és amiből bármennyit is iszunk egy este, másnap biztos fejfájás nélkül ébredünk. A jó vodka színtelen, szagtalan és mértéktelen, a jó bortól dalra fakad az ember, hányinger nélkül. Na de mitől lesz jó egy sör, azon túl, hogy hideg és habzik?
Erre a kínzóan egyszerű kérdésre kerestem a választ, de mivel nem egyedül akartam megtalálni, segítségül hívtam 6 ivócimborámat, hogy egy közös, vakteszttel egybekötött sörkóstolással fedezzük fel a számunkra legjobb söröket. Lelkes és koedukált önkénteseim között egyaránt akadt boros és sörös, tanuló és alkalmazott, egy dolog mindenképp közös volt bennük: az együtt ivás (együvivás) szeretete. A teszthez összesen 9-féle – az alkoholmentes kivételével mind üveges – sört szereztem be, a teljesség igénye nélkül: volt közöttük pilseni típusú és búza, prémium kategóriás és gagyi, erősebb és alkoholmentes változat is. A söröket féltudományos módon 5-féle jellemző alapján pontoztuk: illat, íz, habtartósság, recencia (szúrósság, szénsavtartalom) és keserűség. A tesztelés vakon zajlott, vagyis rajtam kívül senki nem tudta, hogy éppen mit iszik (a végén már én sem), ezen felül mindenki külön hideg vízzel kiöblített pohárba kapta a következő adagot, hiszen használt (vagy száraz) pohárban nem marad meg a sör habja és egyébként is gusztustalan.

sörök_egyben_üveges.jpg

A tesztelt sörök a kóstolás sorrendjében, és a hozzájuk kapcsolódó „szakbarbár" kommentek:

  • Tuborg Green (dán, pilseni típusú, Horváto.-ban palackozva): selymes, de nem jól; édes; közepesen jó
  • Sárkány sör (Heineken Hungária kommersz márkája). tipikusan sz*r magyar sör, g*ci sz*r,
  • Heineken: kommersz; szar vagy csak beb*sztam; egész jó; kellemesen édes; tapírízű
  • Servatius (alkoholmentes): paradicsomos ízű; paradicsompüré; egyre sz*rabb, ahogy iszom
  • Kozel (cseh pilseni): pont olyan, mint a másik; nem rossz
  • Paulaner Octoberfest (6%-os alk.tartalom, komlósabb íz): lágy; kellemes; prémium; mások szerint jó, ezért megiszom
  • Edelweiss (szüretlen búza, osztrák): végre búza!; nincs annyi pénzem, hogy minden este ezt igyam!; „Ez biztos, hogy NEM Edelweiss!"
  • Franziskaner (szüretlen búza, bajor): fincsi búza; keserű; megint búza!
  • Schneiderweisse Doppelbock (duplabock: fűszeres, magas alk.tartalmú (8,2%), bajor): ez durva; dreher bak?; na ez sok!

sörteszt.jpg

A kóstolt sörök elég széles spektrumon mozogtak, mondhatni almát hasonlítottunk körtéhez, de nem is ez volt a lényeg, hanem hogy jól érezzük magunkat. Úgyhogy inkább csak a vicc kedvéért tettem a tesztbe olyan kakukktojásokat, mint a Schneider Weisse Doppelbockja, ami itthon csak pár helyen kapható (én ITT vettem), vagy a Paulaner Octoberfest söre (ami szintén nem a sarki éjjelnappali alapsöre). Ahogy az lenni szokott, a banda elég hamar megunta, hogy fél deci sör után hosszú percekig egy tesztlap fölé görnyedjen, és a 3-4. körnél már előkerült valamennyi tömény is, hogy oldják a feszültséget, de rendre intettem őket. A 7. sörnél azonban már kezdett megbomlani a rend, és az utolsó kör előtt pedig teljesen szétcsúsztak a kontúrok. A teszt ettől még érvényesnek minősíthető, és habár volt olyan tesztalany, akinél a 2. legtöbb pontot a Sárkány sör kapta, az eredményekből egyértelműen kiderült, hogy a búzasöröknél nincsen jobb. És az is, hogy a Heineken tipikusan az a túlárazott sör, ahol a reklám és a márka képviseli a hozzáadott értéket, nem feltétlen az íz és a minőség. Ellenben a Kozel minden sallang nélkül az egyik legfogyaszthatóbb, ár-érték arányban talán a legjobb pilseni sör. Összességében tehát az Edelweiss győzött (bár nálam a Franziskaner vitte a pálmát), ami citrom nélkül is cirtusos, rizsszemek nélkül is habos, és a legüdítőbb ÜVEGES sör volt. De ahogy az egyik tesztelő megjegyezte: kár, hogy nincs annyi pénzünk, hogy mindennap ezt igyuk!"

sorrend.jpg

Címkék: vakteszt sörkóstolás Edelweiss

1 komment

Semmi, amit a bodzaszörpről ne tudhatnál...

Liszt Olivér 2013.06.04. 17:06

Bevallom egy hete a „fiókomban" van az alábbi bodzaszörp recept, de eddig nem vitt rá a lélek, hogy közzétegyem. Pedig semmi bajom a bodzával, ez nem személyes ügy. Csak egyszerűen idegenkedem mindentől, ami ennyire megkerülhetetlenül aktuális, hogy szinte bűntudatom van, ha nem emlékezem meg róla. Mint Erőss Zsoltról: boldog-boldogtalan megszólalt az elmúlt két hétben, az is, aki együtt élt / mászott vele, és az is, aki csak egyszer látta hátulról a felszálló ködben. Mindenki róla emlékezett, (RIP-ezett) nyilatkozott, megosztott, lájkolt és összegzett: így kellett lennie, történhetett volna másként is, ez volt a végzete, a kapzsi serpák a hibásak, a vízhiány miatt van, a szemét spanyolok tehetnek róla, megállíthatatlanul jött a hírdömping, ahogy ilyenkor lenni szokott. Miközben az egyik bulvárlap közzéteszi azokat vélhetően utolsó fotókat a két hegymászóról, amin még életben vannak, már arra buzdít a képaláírásban, hogy lájkoljuk őket a legérdekesebb hírekért. Rögtön eszembe jut DTK elhíresült mondata a vatikáni pápaválasztásról. Mikor a fehér füst felszállt és megszólaltak a harangok, csak ennyit tudott kinyögni: „a Szent Péter téren elszabadult a pokol". Nem lehet ezért őt elítélni, ha az embernek sokat kell beszélnie, becsúszhat 1-1 hiba. Amit viszont a legegyszerűbben és legkorrektebben úgy lehet elkerülni, ha kicsit kevesebbet beszélünk, főleg, ha nincs érdemi mondanivalónk az ügyben.

bodzaszörp.jpg
A bodzaszörpről is azért nem nyilatkoztam eddig, mert nem vagyok róla meggyőződve, hogy érdemben be tudnék szállni a leg- jobb, finomabb, tutibb, eredetibb, ökobióbb bodzaszörp címéért folyó versenybe. Én csak ezt az egy receptet ismerem, ez is az Anyósomé, és évről-évre max. annyi szerepem van az elkészítésében, hogy leszedem a bodzavirágokat a kövesdi kertben. De mivel ezt egyet kóstoltam, és mindannyiszor ízlett is, minek kísérleteznék bármi mással.

Hozzávalók kb. 5 liter bodza- vagy akácléhez:

  • kb. 10 (tenyérnyi nagyságú) bodzavirág, (vagy 30-40 fürt akácvirág),
  • 2-3 citrom leve + a héja utána felvágva
  • 30 db citrompótló (teaízesítő),
  • 3 evőkanál 10%-os ecet (vagy másfél evőkanál 20%-os),
  • fél kg cukor, ebből 20 dkg pirítva (lehet ez barnacukor, nyírfacukor, de fele méz is)
  • víz

bodza.jpg

1. Az összes hozzávalót (20 deka cukor kivételével) beöntjük egy 5-6 literes befőttes üvegbe.
2. 20 deka cukrot karamellizálunk, hogy szép színe legyen a szörpnek. Ehhez egy lábosban a cukrot folytonos keverés mellett addig melegítjük, míg meg nem olvad, és barna színt kap, ekkor levesszük a tűzről, és kb. 5 perc múlva felöntjük egy kevés vízzel óvatosan, távol tartva magunktól, nehogy a gőz kicsapjon, vagy a forró karamell felbugyogjon. Ha feloldódott a karamell (gyorsabban oldódik, ha visszatesszük a tűzre) beleöntjük a befőttesüvegbe.
3. Végül felöntjük még annyi hideg vízzel az üveget, hogy tele legyen.
4. Meleg helyen hagyjuk állni 1 vagy 2 napig, majd leszűrjük és hűtőbe tesszük.
5. Ez a fajta sűrűségi szörp / lé kb. duplájára hígítva az igazán finom.
Mivel tartósítószert - a 3 evőkanálnyi ecetet leszámítva - nem tartalmaz, ezért nem áll el sokáig: egy héten belül érdemes elfogyasztani! De hát gondot okozna ez bárkinek is?

Címkék: bodzaszörp

Szólj hozzá!

Múzeum Cukrászda - élet a Kőleves kert előtt, a City Grill után.

Liszt Olivér 2013.05.19. 20:51

Törzshelyek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfogyott a búzasör íze,
elmosódott a puncstorta színe, elsuhant
a korhelysali és én nem mentem utána
a kiskörút egyre mélyebb erdejében...

A Rákóczi pékség közelgő bezárása gyorsan ráébresztett arra, hogy az élet milyen mulandó: tegnap még egymás után küldtük le a tengerész fröccsöket (sör + benne rum vagy vodka) a tatai Tó presszóban, ma már gyerekbarát helyeket keresünk a szombat délutáni be(ki)üléshez, észre sem vesszük, és holnap talán már minket kell tisztába tenni. De akárhány tavaszt is láttunk már, tarthat bárhol az életgörbénk, van valami, amire bármikor támaszkodhatunk: az asztal, a mindenkori törzshelyünkön. Általánosban ezen az asztalon még többnyire csak pingpongoztunk a Néphadsereg téren (most Honvéd tér), majd 7-8-ikban csalamádés hamburgert ettünk felette az Alkotmány utcai City Grillben (most ír söröző), később teásbögrét és forró csokis csészét pihentettünk rajta a Puskin utcai Erdős caféban, míg végül eljutottunk a Törzsasztalhoz, amit életünkben először felnőtt módjára használtunk (és most nem a puncstortára gondolok): sörrel és tequilával koccintottunk, csajoztunk, szakítottunk és kibékültünk felette. Ez az asztal a Múzeum körúton van, és a helyet úgy hívják Múzeum Cukrászda.

muzeum.jpg(Na ki tudja, mi hiányzik a képről? és most nem a kint ülő angol turista elmosott arcára gondolok.)

Gondolom ennyiből már ki is derült, hogy nem a nevéért szerettük. Hiszen milyen tízen-huszonéves az, akinek egy cukrászda a törzshelye. De a Múzeum számunkra nemcsak egy cukrászda volt és nem a habos kakaó és profiterol miatt szoktunk oda. Hanem elsősorban azért, mert közel volt. Annyira közel, hogy egy fizikaóra alatt kényelmesen meg lehetett inni egy kávét. Aztán ha már a matekóra is kimaradt, akkor még egy tea is belefért. És ha már a tesinek is vége volt délután, akkor jöhetett a búzasör (Ilzer, monori főzde). Mert mi már akkor búzasöröztünk, amikor Pesten még azt sem tudták, hogy van ilyen. (Lehet, nagyképűen hangzik, de nem annyira, mintha azt mondanánk, hogy mi már akkor fent voltunk a facebookon, amikor Zuckenberg még csak gimiben ismerkedett a programozással.) A közelsége mellett a legnagyobb erénye az a Múzeumnak, hogy éjjel-nappal nyitva van. (Mint a Rákóczi pékség, csak itt még le is lehetett ülni és a pincérek is kedvesek). Szép lassan, napról-napra lopta be magát a hétköznapjainkba ez a pár négyzetméternyi nyugalom. Amit nem is a szépségért szerettünk, mert a Múzeum egyszerűen nem szép. Mi lehet a menő a tükörlambériában, a szűkös asztalokban és a vécé felé vezető nyaktörő lépcsőben? De a pincérek menők voltak, a fehér ing és a csokornyakkendő ellenére is, és nem utolsósorban felnőttként kezeltek minket. Pl. Attila, a Múzeum sármőre, aki már akkor BMW-vel járt, amikor nekünk még a Polskink sem volt meg. Attila haverként kezelt mindenkit, lepacsizott velünk és előre tudta, ki-mit kér. Vagy a bajszos pincér, Józsi egy igazi karakter: egyik este olyan sűrűn voltak az asztalok, hogy egy rossz időben hátratolt széklábban teli tálcával a kezében perecelt el a Múzeum teljes közönsége előtt. És ami ezután elhagyta a száját, abba még egy liberális NMHH-s is belepirulna. Mondhatni Józsi kellő közvetlenséggel kezelte a hirtelen kialakult helyzetet, mintha csak a saját nappalijában zakózott volna el egy lábatlankodó (látatlankodó?) komondorban.

Szóval otthon érezhette itt magát az ember, a törzshelyén a törzspincérekkel a többi törzsvendég között. Mert nem csak mi jártunk ám oda: ott van pl. Szabó Tamás, akivel a nap bármelyik szakában össze lehetett futni valamelyik asztalnál, és akit személyesen egyáltalán nem ismertem sem akkor, sem most, de ahogy azt a törzsvendégek közt illik, mindig biccentettünk egymásnak. Csak sok évvel később egy Old Man's-beli blueskoncerten szembesültem vele, hogy ez az ember az ország egyik leghíresebb szájharmonika művésze, a Quimby egyik elindítója. Vagy ott van a Katona Színház gárdája, akik egyszer egy premier után ide ültek be lelazítani. Attila mindenkinek Unicumot hozott, mire az egyik színész visszakozott, lévén itt parkol a kocsival a Múzeum előtt. A következő pillanatban Attila már kint volt a másik pincérrel és a színész kispolskiját emelték át a körút külső sávjába, mondván ha nem iszik, feleslegesen foglalja a tuti parkolóhelyet a többi fizetővendég elől. Meggyőző érvek a maradás mellett.

korhely_salata.jpg(A megunhatatlan majonézes korhelysaláta csak annyira csíp, amennyire az embernek erre szüksége van a sör mellé.)

Aztán ahogy múltak az évek és a fizikaórák, majd spec kollok, egyre messze kerültem a kiskörúttól és alámerültem a Király és a Kazinczy utca romkocsmáiban, és Újlipótváros kávézóiban új törzsasztal után kutatva. Nem tudtam, milyen nehéz feladat ez, törzshely nélkül sörözni: mintha minden nap egy új munkahelyen kezdene az ember. Nem lehet könnyelműen káromkodni, mindenkivel tegeződni, papucsba bemenni, mert nem ismerjük a belső viszonyokat, sem az árlistát vagy a pincéreket, de még azt sem, hogy zárható-e vécé, és van-e bent papír. Mindazt, amit csak egy törzshely biztonsága adhat. De hiszem, hogy sosem késő bocsánatot kérni egy elhagyott baráttól, mint ahogy hiszek a megbocsátásban is. Hát bocsánatok kérek Tőled én Múzeum, engedd meg újra, hogy a közeledbe térjek, és összekacsinthassak Veled, valahányszor belép az utcáról egy új kliens, akinek ezek a sztorik mit sem jelentenek.

Címkék: Múzeum cukrászda

Szólj hozzá!

Álmaimban Amerika visszainteget: New York sajttorta

Liszt Olivér 2013.05.14. 17:00

"Ilyenek vagyunk, s ennyire futja csak
Javíthatatlanok, de így boldogabb
Hát legyél szép és tartsd a szád
Oh, mert így csodás
Oh,na gyerünk, nyomás"

Szegény ember vízzel főz, mondják, és Google Street view-n utazza körbe a világot – teszem hozzá én. Legalább 15 éve már, hogy beakadt a lemez, és fanatikus New York rajongó lettem. Órákig tudok „járkálni" jobb mutatóujjal az egéren a Hell's Kitchenben és Little Italy-ben, és azt is tudom, hogy hol van az a hely a térképen, ahol egyet lépve két évet ugrunk az időben (míg a Fulton Streeten még csak alapozzák az új WTC épüetét, addig tőle 3 méterre a West St 114-nél már kb. a 80. emeletet üvegezik). Bármikor és bárkinek beszélek NYC-ről, mint Bece Portugáliáról, de ahogy ő sem hagyta el soha a képzeletbeli Irgácsot, én sem léptem még soha Európán túli földre. Pedig heteket tudnék eltölteni a nagy almában úgy, hogy csak a kedvenc film- és sorozathelyszíneimet keresem fel, és újabb hetekig járnám a várost, hogy megtaláljam Bronx legautentikusabb ír kocsmáját, a legjobb marhahúsos szendvicset, a legalacsonyabb felhőkarcolót, és a leggyorsabb liftet. Vagy éppen NYC legjobb sajttortáját. Merthogy nekik ebből is saját van, ami magasabb, krémesebb, tömörebb, finomabb, drágább, egyszóval: nújorkosabb a többinél. No meg egyszerűbb elkészíteni, mint egy sült krumplit kisütni, vagy lemenni Európa cukrászdába. Csak be kell tartani a szabályokat és nem spórolni a krémsajttal.

Hozzávalók egy 16 centis tortaformához:

  • 15 deka zabkeksz (győri édes zabfalatok tökéletes erre a célra)
  • 7,5 deka vaj
  • min. 40 deka natúr krémsajt (2 csomag)
  • 1 nagyobb tojás (ha csak kicsi van, használj kettőt, vagy + egy sárgáját)
  • kb. 10-12 deka porcukor (lehet a fele méz, juharszirup, ahogy az én esetemben)
  • 3 ek zsíros tejföl
  • 1 citrom reszelt héja, ½ citrom leve
  • 1 rúd vanília kikaparva (vagy 2 tk vaníliaaroma)
  • 1 púpos tk étkezési keményítő 1 ek vízzel elkeverve (esetleg 1 ek liszt, nem bánom)
  • Tetejére díszítésnek: pár ek fanyarabb ízű gyümölcslekvár (én somot használtam, de a ribizli vagy egy kevésbé édes eperlekvár is tökéletes)

new york sajttorta_pici.jpg(Mivel én a sütőből kivéve rögtön fotózni kezdtem, ezért a képen még nem olyan kemény a krém és a lekvár, mint miután már a hűtőből vettem ki, de ezen is csak én tudok fennakadni.)

Tészta elkészítése: fogjuk a kimért zabkekszet (amihez már cukor sem kell, lévén Győri édes), és egy robotgépben (kávédarálóban) morzsává törjük. Erre öntünk feleannyi vajat, az egészet jól elkeverjük, majd egy vajjal kikent (vagy az alján sütőpapírral bélelt) tortaformába kanalazzuk, és a végén egy pohár aljával egyenletesen jó alaposan lenyomkodjuk. A kekszes alapot 180 fokos sütőben kb. 6-8 perc alatt elősütjük. Ezalatt el tudjuk készíteni a krémet: én az Aldiban vettem a sajtkrémet, ami tökéletesen bevált (mégsem fogok egy new yorki sajttortát Philadelphiával megkenni). A szabályok:

  1. ha magas és impozáns sajttortát szeretnénk, minimum kétszer annyi mennyiségű sajtkrémet használjunk, mint kekszet. Egy keverőtálba öntjük a krémsajtot és a többi hozzávalóval kézi habverővel szép lassan, de alaposan elkeverjük.
  2. ha elektromos keverőgépet használunk, akkor alacsony fokozaton dolgozzunk, mert itt nem az a lényeg, hogy habosra verjük a krémet, sőt. Minél kevésbé levegős, annál jobb, hiszen nem fog sülés után összeesni a krém.)
  3. lépésenként édesítsünk, amikor már a citromot beletettük, de a nyers tojást még nem, és kóstoljunk, hogy ott hagyjuk abba a cukrozást, amilyen édesség az ínyünkre való.
  4. ha a sajtkrémmel nem spóroltunk, akkor a tojással se tegyük. A 40 dekához min. egy nagy tojás kell (nekem ennyi elég volt), de ha több krémet teszünk bele vagy kicsi a tojásunk, tegyünk hozzá még egyet.
  5. az étkezési keményítő jobb, remegősebb és masszívabb állagot kölcsönöz a tortának, úgyhogy ha lehet, liszt helyett ezt használjunk.
  6. Ha a krémet kikevertük, öntsük rá a kekszrétegre, és dugjuk vissza a sütőbe, amit úgy állítsunk be, hogy vagy alulról adja a hőt vagy légkeverve, de semmiképp se felülről, mert így túl hamar megpirulna a torta teteje. A fenti módon 170-180 fokos sütőben kb. 40-45 percig sütjük.
  7. Utolsó szabály: a sajttorta akkor van kész, amikor a krém oldala már elvált a tortaformától és finoman elkezdett bebarnulni, de a torta teteje még nem pirult meg. Tűpróbával ellenőrizhetjük is: a lényeg, hogy kocsonyásan remegős állagot kapjunk, mert a hűtőben még meg fog dermedni az egész, és úgy lehet majd vágni, mint a füstöt egy illegális lakáskocsmában februárban.

Utolsó szabály +1: egy vékony réteg pirosbogyós fanyar gyümölcslekvár a tetejére kenve maga a korona, a hab a tortán, a pont az ín, a york a new után.

Címkék: new york sajttorta

Szólj hozzá!

Valami véget ért, valami fáj

Liszt Olivér 2013.05.07. 23:44

Egy-két hete röppent fel a hír, hogy több mint ötven év után végleg bezár a Szentkirályi és a Rákóczi út sarkánál lévő Rákóczi Pékség, a hajnali részegek és az éjjeli evés szindrómában szenvedő belvárosiak törzshelye. Mivel a gimnáziumunk egy saroknyira volt tőle, a 90-es évek második felében a bulik jó részét mi is itt fejeztük be: standard menü volt a 10 deka virsli-, 10 deka kukoricasaláta (szigorúan két decis műanyag pohárban) két kiflivel, és mellé a gyógysör. De ugyanide jöttünk harmadikban, a ballagás napján hajnalban, miután leszedtük az összes elérhető orgonát a Gellért-hegyről, hogy feldíszítsük a számunkra semmit nem jelentő negyedikeseknek a lépcsőházat. A Rákóczi Pékség ugyanis mindig tárt karokkal fogadott mindenkit: vasárnap estétől egészen a következő héten szombat délig. A 168 órából mindössze 36 órát voltak zárva, igaz, ebbe a szombat este pont beleesett, minta a profitorientáltság már akkor sem számított volna.

rákóczi.jpg

A hír hallatán még aznap délután eltekertem a Rákóczi útra, és mivel a cinkes cikkből az is kiderült, hogy az egykor kultikus helynek az utolsó rúgást a szomszédban nyílt PékPont pékség adta, ezért rögtön náluk kezdtem a vizitet. „Te ez a pizza ennyiért baromira megéri ” – sétál ki egy elégedett negyvenes a pékségből. Rögtön utána egy külföldi turistacsoport lép ki az ajtón, nyilván a Zsinagógából jövet vették észre még a Dohány utcai zebra túloldaláról, hogy itt nekik is teremhet valami. A kirakatban lévő felirat pedig a Rákóczi Pékségnek adott kegyelemdöfésről árulkodik: „we speak english”. Sic transit Rákóczi mundi, máris értek mindent, csak azon csodálkozom, hogy tarthattak ki idáig. Annyi végtisztesség mindenesetre jár nekik, hogy nem kérek a Pékpont minipizzáiból, áttolom a bringát a Rákóczi Pékséghez. Belépve sehol senki, se pultos se vendég, így átadhatom magam a 90-es évek nosztalgiájának: amikor még nemhogy okos-, de vezetékes telefonunk sem volt, így egy fülkéből hívtam fel az akkor majd 90 éves szomszéd Pásztor bácsit, hogy ugyan menjen már át Anyámékhoz és mondja meg nekik, ma este már nem megyek haza, hanem itt alszom a Dohány utcában. Azok voltak a szép idők: a legolcsóbb helyen 78 forint volt az akkor még kék Pall Mall, amit nem Palcsó Tomi árult (igaz, ugyanazért a dobozért egy diszkóban akár négyszáz forintot is elkértek) és 99 Ft volt a vega whopper az astoriai Burger Kingben, amiben ugyan nem volt húspogácsa, de whopperes dobozban adták, így bátran lehetett feszíteni vele.

rákóczi2.jpg

Amíg a pultos előkerül, kattintok párat és végigmérem a nem túl meggyőző kínálatot: 3 féle majonézes saláta pihen a hűtőpultban, de egyikhez sem érzem magam elég bevállalósnak: a gépi majonéz az oxidáció hatására finom kérget növesztett a saláta felszínén. Legalább egy sajtos rolót be kéne tolnom, még egyszer utoljára, de mire előjön a pultos hölgy hátulról és rám néz kérdőn, ledermedek. Olyan ez, mint 18 év után újra találkozni az első szerelmemmel, csak kínosan nézzük egymást, kinek jut eszébe előbb egy értelmes kérdés. De 18 év hosszú idő, azóta már annyi Múzeumos korhely saláta folyt le a torkomon, annyi gyroson vagyok túl, hogy már nincs mit mondanunk egymásnak. „Még nézelődöm” – mondom neki, de amint elfordul, én már kint vagyok és a bringazárat babrálom. Pedro, amigo mio, ma is konzervvért iszunk…

Címkék: rákóczi pékség

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása