Nyakig vagyunk a szeptemberben, jönnek a szüreti bálok, borkóstolók, de higgyétek el, ha van még olyan ember az országban, aki nem ért a borokhoz, akkor  az én vagyok. Nagyra becsülöm a bort termelő, borhoz értő embereket, a profi és önjelölt sommelier-ket, de sosem tudnék olyan átszellemülten beszélgetni a borról, mint ők. A sörről viszont annál inkább, ez az én hazai pályám, lelkes amatőrként rendszeresen gyakorlom a sörkóstolást, és habár meg tudom különbözteti a jó sört a rossztól, nem sznobkodom belga, cseh vagy angol sörökkel; egy jól csapolt soproninak ugyanúgy tudok örülni, mint egy friss Zipfernek. Aki hozzám hasonlóan szereti a sört, az azt is tudja, hogy egy jó csapolás mellé jó kaja is dukál, még ha az nem is egy rozé kacsamell . Így arra gondoltam, hogy veszek egy nagy levegőt, és összeírom a szerintem 3 LEGJOBB SÖRKORCSOLYÁT, amit bármikor kirendelnék a kedvenc sörözőmben.

Ha abból indulunk ki, hogy mi az, ami jól csúszik a sör mellé, akkor ezzel hamar becsapjuk magunkat: ugyanis a második sör után, a harmadik sör mellé már szinte minden jól esik az embernek, legyen az chilis-mézes csirke szárny vagy grillezett cipőtalp. Közismert ugyanis, hogy a sör étvágyat csinál. Sajnos ez messze nem annyira közismert, mint az a hiedelem, hogy a sör hizlal: Persze, jobban hizlal, mintha csak vennénk egy mély levegőt, de hát könyörgöm, ez sarkítás. Ha kilokalóriában számolunk: egy korsó (5 dl) pilseni típusú sör kb. 190 kcal-t tartalmaz, ehhez képest ugyanennyi szénsavas üdítő már 210-220 kcal-t, míg a rostos gyümölcslevek még többet, 250 kcal-t, fél liter olaszrizling mellett (375 kcal) pedig a sör szinte már fogyókúrának tűnik. Vagyis ne feltétlen az elfogyasztott sörben keressük a plusz kilókat, hanem annak a szervezetünkre gyakorolt hatásában. A sör ugyanis elősegíti a szénhidrátok és a zsír kiválasztását, javítja az emésztést, fokozza a vizelet-kiválasztást, röviden: mindent megtesz azért, hogy újra éhesnek érezzük magunkat. Ilyenkor pedig nem válogat az ember, mindent kikér a sörözőben, ami nem folyékony, legyen az avas mogyoró vagy löncshúsos melegszendvics. Pedig a jó(leső) sörökhöz jóféle kísérő passzol, és ezt a nagy sörfogyasztó nemzetek nagyon is jól tudják: a németek virsli és hurkavariációi mellett, a csehek sült és ecetes kolbászai ugyanúgy a sörivás szerves része, ahogy az olasz trattoriákban a vino della casa. A hazai sörözőkben sajnos nincs meg ennek a kultúrája: itthon vagy előkelőbb sörözőket (sörházakat) találunk, amik középdrága étteremként funkcionálnak, vagy egyszerű sörözőket, ahol max. a pogácsa+zsíros kenyér kombó megy, vagy a mostanában népszerű amerikai stílusú sportkocsmákat a hamburger+sültkrumplival. Pedig kell lennie középútnak, igenis szükség van itthon is olyan sörözőkre, amik otthonos társasági terekként működnek. Márpedig az otthonos azt jelenti, hogyha két frissen csapolt sör után és egy nagy baráti beszélgetés közben megéhezem, akkor rendelhessek egy tál juhtúrós sztrapacskát vagy egy tányér paprikás krumplit. A sörivás ugyanis nem haverkodik a molekuláris gasztronómiával, hanem az egyszerűen összekomponált ízeket szereti. Vagyis az ideális sörkorcsolya egyszerű étel, kevés összetevőből, és lehetőleg egy evőeszközt igényel (így a másik kezünkkel vagy gesztikulálunk vagy a korsót emelgetjük).  Ilyen hosszú  felvezető után jöjjön a TOP3 sörkorcsolya közül az első (de nem rangsorban és nem is ABC sorrendben):

Brindzás sztrapacska

Hozzávalók:

• 5 db nagyobb krumpli
• liszt (amennyit a krumpli felvesz)
• 20 deka brindza
• 15 deka húsos szalonna (kolozsvári)
• 1 ek vaj/margarin
• 1 ek olaj
• 2-3 dl tejföl
• 1 tk só

A szalonnát apró kockákra vágjuk és egy serpenyőben szép barnára pirítjuk, majd a szalonnapörcöt kiszedjük, a kisült zsír marad. A krumplit kislyukú reszelőn lereszeljük (köröm marad), s reszelés közben néha rászórunk 1-1 ek lisztet, hogy ne barnuljon meg a krumpli. Ezután hozzáadunk annyi lisztet, amennyit a krumpli felvesz. Igen, itt képtelenség pontos mennyiséget írni, a lényeg hogy folyamatosan adagolva annyi liszt kerüljön a krumpliba, amennyi ahhoz kell, hogy egy jó nokedli szerű és szaggatható állagú tésztát kapjunk, majd megsózzuk, és hozzáadjuk az olajat, hogy könnyebb legyen szaggatni. (A friss krumpli pl. sokkal vizesebb, mint a téli szárazabb fajta, így az meglepően sok lisztet fel tud szívni.) A tésztát lobogó vízbe szaggatjuk, vagy kézzel egy kés/kanál, vagy egy szaggató segítségével. A nokedlit addig főzzük, amíg fel nem jön a víz tetejére, ezután még 4-5 percig hagyjuk őket forrni. Ha a tésztát leszűrtük, akkor elővesszük azt a serpenyőt, amiben a szalonna készült, és ebben a zsírban felolvasztjuk a vajat, majd beledobjuk a brindzát és a tejfölt, és kis lángon 1 perc alatt egyneműre keverjük. Végül erre ráborítjuk a nokedlit, jól összeforgatjuk, hogy minden nokedliszemet körbeérjen a finom sós brindza, és már kész is a sztrapacskánk. Én a tálalás előtt a szalonnapörc mellett még megszórtam apróra vágott lilahagymával, mert először Pesten a legénybúcsúm után a Kiadóban így ettem, és azóta is így szeretem. A legjobban a keserűbb pilseni típusú sör passzol hozzá. 1-3 korsó, kinek hogy.