Miről szól a március vége, a smittelésen túl? Természetesen a medvehagymáról: magára valamit is adó fazékzseni mély élvezettel járkál ilyenkor a piacok standjai közt, hogy a végén kincsként leljen rá a piac legszebb medvehagyma-csokrára. Vad izgalomban számol: egyet vegyek, vagy rögtön kettőt? Mi van, ha jövő héten már nem lesz ilyen szép, akkor várhatok megint egy évig. Bizony, a medvehagyma kultiválásában jelentős szerepet játszik a címben forgó hozzávaló erős szezonalitása. Kicsit úgy vagyunk vele, mint a spárgával májusban, amikor is spárgát spárgával: levest, köretet, főételt, felfújtat, mindent kipróbálunk, mert hát szorít az idő. A piacról hazaérve én is hasonló elánnal vetettem bele magam a medvehagymázásba és elhatároztam, hogy mindent kipróbálok, medvehagymát eszem majd medvehagymával, aztán úgyis vége lesz ennek a futó kalandnak. E jelmondat mentén robotgépben csináltam egy leegyszerűsített medvehagyma pistou-t, ami így nagyon fellengzősen hangzik, de az ötletet valóban a franciáktól loptam, gondolván, hogy egy ilyen zöld paszta majd mindenbe jó lesz. A gallok a pistouba többnyire fokhagymát, bazsalikomot, olívolajat és sót tesznek, nekem viszont még könnyebb dolgom volt a medvehagymával, ami ízéből adódóan egyszerre látta el a zöldfűszer és fokhagyma szerepét a hozzávalók közt. Így az aprított medvére már csak extra szűz olívaolajat öntöttem és megszórtam durvára őrölt sóval. Az így kapott paszta jó pár hétig eláll a hűtőben, és bátran használható levesek, halak vagy éppen salátadresszingek ízesítésére. Ez eddig rendben is volna, mindaddig, amíg az emberfiában meg nem szólal a kísértés, kis ördög képében a balváll fölött, hogy: „minek aprítottál egy egész medvét egy kis üvegbe, ha aztán csak áll a hűtődben! Hát használd most, carpe diem!” (szabad fordításban: „tépd le a medvehagymát”). És akkor úgy érezzük, hogy a mi hűtőnk tartalmával más ne rendelkezzen, hiszen most van medvehagyma szezon, nem novemberben, hát csapassuk. Így is tettem, került medvehagyma a zöldborsólevesbe és került a ricottás-padlizsános lasagne-ba. És ez utóbbiba teljesen feleslegesen. Egy tökéletesen harmonikus ízvilágot sikerült majdnem hazavágnom amiatt a kisördög miatt a vállam felett. Minden réteg besamel után elkentem egy kiskanálnyi medvehagyma pistout, majd az egészet diadalittasan tettem a sütőbe: igen, így improvizál egy nagy szakács. Hát nem, ez a királyságom pünkösdi volt, sőt még annyi sem, hisz csak virágvasárnap van. A kevesebb néha több bonmot-ot ez esetben kiegészíthetjük úgy, hogy a semmi medvehagyma néha több egy kiskanálnyinál is.

Szóval, íme az üzenetem minden medvehagyma mámorban révülőnek: ÉSSZEL A MEDVÉVEL! (Hisz, ahogy a székely mondás is tartja: „a sör nem alkohol, a tészta nem étel, az asszony nem ember, a medve nem játék.”). A medvehagyma friss, zöld, duzzad az erőtől, a tavasz hírnöke, oké. De durván fokhagyma íze van, így nem lehet büntetlenül kanalazni a reggelibe és vacsorába egyaránt. Fogyasszuk finoman, mértékkel, jó ízléssel és csak indokolt esetekben.

A medvehagyma nélküli ricottás-padlizsános lasagne receptjét majd egy másik posztban, addig is ízelítőül a képe (tudom, a lasagne nem fotogén.)