A vájtszájúak már tudják, újabb étteremkritika következik, ismét Újlipótvárosból. A cím félrevezető lehet, de hogy miért utalok a magyar filmtörténet talán valaha volt leggyengébb filmjére egy étteremteszt esetén, ez a posztot elolvasva nyilván kiderül. (Egyébként az is megérne egy külön bejegyzést, hogy Sas Tamás a kiváló Presszó után hogyan süllyedhetett odáig, hogy egy ilyen kínos filmet rendezzen, de akár Stohllal is jöhetnék, aki azóta egy moziban sem játszott akkorát, mint anno a Presszóban.) De térjünk vissza a Lacikonyhához: gasztrokörökben már jól ismert bisztró-étteremről van szó, ami a 13. kerületben a Hegedűs Gyula és az Ipoly utca sarkán található. Ha az ember nem hallott erről a helyről, akkor szinte kizárt, hogy véletlenül erre vetődve betérjen. Egyrészt, mert a Lacikonyhát alig lehet az utcáról észrevenni; semmi világító sörös címer vagy egyéb cégér nincs az utcafronton, másrészt pedig ez az utca nem a Pozsonyi út, ahol az ember szívesen korzózik céltalanul is. Vagyis be kell ismerni, ide direkt jönnek a vendégek, ráadásul szép számmal, ami pedig nem lehet véletlen. Ha valaki már el/letalált a Lacikonyhába, az is először azt gondolja, hogy rossz helyen jár: a hely első ránézésre nem egy menő étterem menő konyhával, inkább egy szépen újrafestett szellős romkocsma. Apunak is ezt magyarázom, mikor leülünk az egyik asztalhoz ebéd tájt, hogy ne ítéljen elsőre. Nem minta ő gyerekkorában damasztabroszok és kristálypoharak között szocializálódott volna, kifejezetten élvezi a laza enteriőrt. Egyébként ¾ egykor már egy üres asztal sincs, így egy nagyobb asztal sarkára ülünk, ahol már ebédelnek páran. Itt ez is a helyhez tartozik: nincsenek szeparék, boxok; egy nagy tér van bitang nagy asztalokkal, odaülsz, ahol van szabad szék. Ebédmenüt kérünk, mert így 3 fogást kapunk 2500 forintért. De ezt a 3 fogást kb. 8-9 naponta változó étel közül választhatjuk ki, így nincs az az érzésünk, hogy olcsójánosként rendelünk az akciós kuponunkkal. Apu rám bízza a választást, így előételnek spenótos papardellét rendelünk. (Nomen est omen - mondja ő, elvégre ez egy papa-fia ebéd). Amíg készül a spenótos tésztánk újabb vendéggel bővül a velünk szemben ülő páros: UP ül le asztalhoz, persze Aput ez hidegen hagyja. Csak miután UP átül egy másik asztalhoz, akkor világítom fel, hogy bizony celebspottingban volt része, mert ez az UP bizony az index volt első embere, aki így meg úgy…

Mindenesetre a papardelle hamar megérkezik, nem nagy adag, de így legalább Apu is megnyugszik, hogy menni fog az a három fogás. A tészta házi gyártmány, ez a színén és az állagán is látszik: és nagyon finom. Minden a kellő arányban megtalálható az ételben: spenót, tejszín fokhagyma és egy kevés paradicsom. Jöhet is a főétel, Apunak borjúnyak babsalátával, nekem pedig malaccsászár spätzlével.

Ezen a helyen az a legizgalmasabb, hogy milyen tálalásban hozzák ki a fogásokat: ugyanis itt legalább annyira számít a külső, mint a belső érték. Ehhez képest csalódás, hogy ugyanabban a tálban érkezik a spätzle, de rögtön abba hagyom a félsznob nyavalygást, mert a császárhús egészen királyi. A spätzlét már csak a stuttgarti emlékek miatt is választottam, de nem csalódtam: remekül passzolt a császárszalonnához. Apu borjúnyaka már annál vagányabb tálalásban érkezik, s mire eszembe jut, hogy inkább azt kellett volna lefotóznom, már el is fogyott. A hangulat apa-fiásan tökéletes, csak a sört hiányoljuk meg a pálinkát, de hát kocsival jöttünk, és amúgy is, még csak egy óra van. Desszertnek madártejet és szőlőrétest rendelünk. A madártej madártej kinézetű és ízű, de Apu így is odavan a henger alakú jéghegyért, ami a vaníliás krémben úszik – persze se Anyué, se Nagyié nem így néz ki, bár az íze azoknak is rendben. A szőlőrétes gyönyörűen néz ki, és nagyon korrekt. Mint az első harapás után kiderült, kandírozott gesztenyével és egy kanálnyi málnafagyival tálalták; az egész kompozíció együtt ki van találva, kár, hogy holnap már tök más lesz a desszert. De valahogy ez a jó az egész helyben, pontosan arra építenek, ami kimeríthetetlen forrás: az emberi kíváncsiságra és étvágyra. Ha elmész a Lacikonyhába, fogalmad sincs, hogy mit fogsz kapni, de tuti jót fogsz enni. Ja, és vidd el Apádat is, talán ő is beájulna.