Világ mexikóii, egyesüljetek! Mondjuk velünk, magyarokkal, hisz annyi közös van bennünk. Ti is szerettek inni, és megvetitek a munkát, és mi is. Na jó, ez aljas volt, és sértő mindkettőnkre nézve, úgyhogy nézzünk más kapcsolódási pontok után. Mexikó a külföld számára ugyanúgy csak címszavakban létezik, mint Magyarország. Csak ott a Paprika, Puszta, Pálinka hármas (Puskással négyes) helyett, a taco, tequila, sombrero trióval példálóznak állandóan. Na meg a Cinco de Mayoval (magyarul: május 5-ike): egy olyan ünneppel, ami híresebb az országhatárokon kívül (leginkább az USA-ban), mint Mexikóban. Maga a Cinco de Mayo gyönyörűen jelképezi Mexikót, mint a hatalmas északi szomszéd délibábos, poshadt árnyékát. Május 5-én azt ünnepli Mexikó, hogy 1862-ben ezen a napon győzték le Pueblában a kétszeres túlerőben lévő francia hadakat. Az persze mellékes, hogy a franciák utána egészen a fővárosig nyomultak, és azt elfoglalva saját uralkodót ültettek az ország élére, amit csak 5 év után, 1867-ben sikerült felszabadítaniuk, némi amcsi segítséggel. Olyan ez, mint ahogy mi magyarok is szeretünk megemlékezni Eger vagy Kőszeg ostromáról, vagy éppen gyönyörködni a hősies győzelemmel zárult pákozdi ütközetben. Kis nyertes csatákon egy elvesztett háborúban, amikor egy pillanatra is, de megmutattuk a világnak. Meg 54-ban Bernben milyen k.rva jók voltunk az első félidőben.

Cinco de Mayo ünnepe nem október 23. vagy július 4., de az amerikaiakat ez nem érdekli: nekik ez a nap lett a nagy mexikói barátság és büszkeség ünnepe. Akárcsak Szent Patrik napja, amikor az egykori lengyel bevándorló és a bennszülött indián egyaránt megtalálja magában valahol nagyon mélyen az ír gyökereit és vidáman vedeli zöldre festett sörét. Mert mi másra jó egy „nemzeti" ünnep, mint a végtelen zabálásra és a reggelig tartó ivászatra. Jó lenne, ha ebből mi magyarok is tanulnánk, és mostantól minden szeptember 29-én (in memoriam Pákozd) áthívnánk magunkhoz a horvát (remember Jellasics bán) és osztrák szomszédainkat, és együtt istenesen betolnánk, pálinkát és Pelinkovacot vedelve, miközben egy tányéron pihenne a wiener schnitzel és a sült debreceni. Addig is, amíg erről nem lesz népszavazás, addig május 5-én emlékezzünk Mexikóra, készítsünk mindenféle mártogatóst és kenyérre kenőst a tacohóz (vagy pirítóshoz). A Cinco de Mayonak ugyanis ezek a vendégvárók a fő ételei: ezerféle salsa és guacamole (avokádókrém) hever ilyenkor az asztalokon, a Margaritát pedig vödörből merik minden tisztességes amerikai háztartásban.

Paradicsomos salsa (pico de gallo)

Hívhatnánk ezt akár mexikói bruschettának is (de nem tesszük), bár ehetjük ezt is pirítóssal, ez inkább egyfajta salsa, amibe a tacot vagy csipszet mártogatjuk. A recept főleg innen van!

Hozzávalók:

• 25 deka édes, húsos paradicsom (én apró szemű spanyol datolya paradicsomot használtam)
• 1 nagy fej fehér édes húsú hagyma (sonkahagyma is jó, de a vörös nem passzol ide)
• 1 db erős zöldpaprika (jalapeno helyett én apró zölderőset használtam)
• 1 lime leve (citrommal nem lesz ilyen, higgyétek el!)
• 1 csokor korianderzöld
• 3-4 mentalevél
• só, bors (és 1 ek olívaolaj ízlés szerint)

Nincs könnyű dolga annak, aki Magyarországon autentikus módon próbálja meg elkészíteni a pico de gallot. Egyik hozzávalót sem árulják minden sarki boltban: a magyar paradicsom ilyenkor még vérszegény és vízízű, a lime drága, sonkahagymát nem is láttam a Lehelen (a jalapenoról nem is beszélve) és friss korianderzöldet is csak a Culinarisban találtam. De nekem Mexikó megér annyit, hogy 5 helyről gyűjtsem be az alapanyagot.
A paradicsomot nagyon apróra felkockázzuk (vagy robotgépben nyomunk rá egyet) és egy szűrőbe tesszük, hogy a vizet lecsepegtessük. (Ezt a „paradicsomlét" azért ki ne dobjuk, mártsunk bele friss kenyeret, öntsünk rá extraszűz olívaolajat, sózzuk meg, és már kész is a tradicionális katalán tapas, a pa amb tomáquet.) A sonkahagymát is vágjuk fel nagyon apróra és tegyük a paradicsom mellé. Az erős paprikával vigyázzunk, csak a húsát kockázzuk fel, a magokat tegyük félre. Ezután jöhet bele a kifacsart zöldcitrom leve és az apróra vágott friss zöldfűszerek. Aki a mentát nem szereti, használhat helyette petrezselymet is, a lényeg, hogy ne spóroljunk ezekkel. Pár óra a hűtőben kifejezetten jót tesz neki, (ahogy a Margaritának is) mivel én nem voltam soha Amerikában május 5–én, a hosszú évekig kint élő unokatestvérem volt az éles teszt. És átmentem: egy kiskanálnyi pico de galloval megidéztem számára Amerikát és Mexikót együtt. Hát nem csodálatos?