A húsvéti ünneplésre való testi-lelki készülődésnek bizarr, mégis valahogy helyénvaló módja az, amikor az ember nagypénteken másnaposságtól enyhén gyötörten, korgó gyomorral áll neki az ünnepi sonka elkészítésének. Az előző esti fél tivornyától törékeny testünk puha ágyért és meleg ételért kiállt, miközben tudjuk, ez a nap a megvonásról kell, hogy szóljon. Félre kell dobni hát az önsajnálatot: mit nekünk ez az egy nap önmegtartóztatás, mikor az egész nagyböjti időszak 6 hetében egy árva cigarettáról, egy korsó habzó sörről, egy finom kávéról, egy kocka csokiról sem kellett lemondanunk, hogy csak a primer testi örömöket említsem. Pedig a lemondás nem csak egy szál cigiben vagy épp egy főtt csülökben testesülhet meg: sógorom például egyik legszorosabb „barátjától” vált meg, a facebooktól. 45 nap bejelentkezés, posztolás, sehova sem tartó kommentelgetés nélkül, maga a teljes elszigeteltség, számára ez a lemondások lemondása. Ezek a gondolatok kavarognak sajduló fejemben, mikor kinyitom a hűtőt, hogy az előző nap megvásárolt 4,6 kilónyi füstölt parasztsonkának nekiálljak. Csak amíg megmosom a disznót, és a lábosba teszem, a kezeimet azonnal bevonja a finom, sós füstölt illat: feleségem agyán pedig egy pillanatra átsuhan az ad hoc kannibalizmus lehetősége, hogy beleharapna – a más napokon egyébként kenyeret adó tenyérbe. Helyette egy kis ízetlen bulgurral tömjük be éhes szánkat; kiskanalanként vesszük magunkhoz, hogy az étkezés hosszával az étel maga is többnek tűnjön. Olcsó trükk. A tervem az, hogy a füstölt sonkát lassú tűzön jó 3 órát főzöm, majd sütőben egy kis méz-mustár-balzsamecet-bors keverékével sűrűn locsolgatva enyhén kérgesre sütöm. Először is a sonkát felöntöttem annyi hideg vízzel, hogy ellepje, majd hagytam egyszer felforrni. Ezután leöntöttem róla ezt az első körös sóoldatot, és újra felöntöttem hideg vízzel. Ebbe a vízbe már dobtam 2 fokhagymát, 1 hagymát és pár rúd fahéjat. Terv szerint bő három órát főztem félig letakart fedő alatt, az elszívó lanyha búgásának kíséretében. Azt mondják, az ember a sparhelt mellett az illatokkal is jól lakik, szerintem ez az a fajta meggondolatlan szólások közé tartozik, aminek a valóságtartalma a brit tudósokéval vetekszik. Három óra után lezártam a gázt, kiemeltem hűlni a csülköt, majd egy éles késsel finoman beirdaltam a bőrét mindkét irányban, hogy kis rombuszokat kapjak (Nem kaptam, de ez a lenti képből is kiderül).

 Ez a kép is kiválóan példázza, hogy miért nem én én fotózom a TV Paprika magazin receptjeit. Merthogy ez a sonka is onnan van.

Egy keverőtálba tettem 3 ek balzsamecetet, 3 ek mézet és 2 ek mustárt valamint egy kevés borsot, és ezt az egészet homogénre kevertem pár evőkanálnyi főzőlével. Miután a sonkát egy tepsibe tettem, kanalanként alaposan bedörzsöltem ezzel a páccal és 160 fokosra előmelegített sütőbe tettem. Kb. 15 percenként kikaptam a tepsit, és újra meg újra rákanalaztam a lecsorgó lét (vigyázva, hogy a nyálam ne folyjék bele) a sonkára. Ha kicsit megpirult volna a szaft, akkor 1-2 ek sonkalével még felhúztam a tepsi széléről. Kb. 45p-1 óra kell, hogy a disznó bőre szép barnára piruljon, ekkor már nincs más hátra, mint kivenni a sütőből, és gyönyörködni benne, mint egy Apa az elsőszülött gyermekében. Ha gyomrunk hármat kordult, a sonkát befedjük fóliával és másnapi felhasználásig hűtőbe tesszük. Gyanítom egyébként, hogy frissen még jobb lehet, de ez is biztos csak a korgó gyomor kísértése, testem gyengesége, el is hessegetem rögvest.