Mondhatnám, hogy a thai konyha nemzetközi népszerűsége a magyaréval vetekszik, de ez legalább akkora hazafias ferdítés lenne, mint azt gondolni, hogy a magyar borok messze földön híresek, vagy épp azzal kérkedni, hogy Magyarországon a legmagasabb az egy főre jutó Nobel-díjasok száma. Anélkül, hogy konkrét számokkal tudnám alátámasztani, biztos vagyok benne, hogy a nagyvilágban ezerszer több helyen lehet pad thaihoz jutni, mint a mi „well known” húsos palacsintánkhoz. Ha már hasonlítgatunk, maradjunk inkább annyiban, hogy a hortobágyi palacsinta a Kárpátok pad thaija. De mi is az a pad thai és ez az egész hortobágyi párhuzam? A pad thai a thai konyha talán legismertebb egytálétele, olyan mint a japánoknál a mizo, vagy Vietnamban a pho leves, de hogy még közelebbre evezzünk, mint Itáliában a pizza. De míg Olaszországban már évszázadok óta sütik a paradicsom+bazsalikom+tészta szerelmi háromszögéből született pizzát, addig a pad thait mindössze 70-80 éve sütik Dél-Kelet-Ázsiában. A pad thai létét ugyanis az 1939-ben Sziámból Thaifölddé vált ország nemzeti ételpályázatának köszönheti: ekkor találták ki, hogy mi lesz az újonnan elnevezett ország címeres eledele: egy egyszerű tésztaétel thai fűszerekkel és hozzávalókkal: rizstésztával, csirkével (vagy rákkal), tojással, pálmacukorral, tamarinddal, pálmacukorral és pörkölt mogyoróval. Nemesen egyszerű, akárcsak az étel neve, ami annyit tesz: pirított étel thai módra. (Forrás: TV Paprika magazin, májusi szám). S akárcsak a pad thai, a hortobágyi palacsinta is a felülről irányított országimázsolásból született: ez utóbbit ugyanis az 1958-as brüsszeli világkiállításra „álmodták meg” derék cocialista honfitársaink. Arra már sajnos nem gondoltak az elvtársak, hogy ez az étel igazi kétélű fegyver, ami (kis képzavarral élve) gyakran visszafelé sül el. A hortobágyi húsos palacsinta a magyar konyhaművészet egyik legnagyobb mellényúlása, de legalábbis a magyar gasztronómia zsákbamacskája: ha étteremben ezt rendeled, sosem tudod, hogy mi lesz a palacsintádban.

Hozzávalók 2 főre:

• 15 deka rizstészta (vagy kínai tészta)
• 10 deka csirkemell csíkokra vágva
• 1 db vöröshagyma (még jobb a sonkahagyma)
• 3 ek pálmacukor (de éppúgy jó a nád- vagy barnacukor)
• 1 ek halszósz, 2 ek tamarindszósz (vagy 1 ek tamarindpaszta)
• 3 ek olaj (nem olíva, leginkább földimogyoróolaj)
• 2 tojás
• mungóbabcsíra
• 1-2 szál újhagyma
• 1 ek pirított földimogyoró
• fél lime leve (esetleg 1-2 ek rizsecet)
• fél csokor korianderzöld

Ez egy klasszikus keverve-sütött wokos étel, vagyis maga a főzés pár perc, de az előkészítés hosszabb. Először is a késztésztát leöntjük forralt vízzel, és 10 percig állni hagyjuk. A csirkét apró csíkokra, a hagymát pedig vékony félkarikákra vágjuk. A cukrot összekeverjük a halszósszal és 2-3 evőkanál vízzel higított tamarindszósszal és addig keverjük, amíg a cukor teljesen fel nem oldódik. A wokban felforrósítjuk az olajat, beledobjuk a hagymát majd 1 perc után a csirkemell csíkokat és körbepirítjuk. Hozzáütjük a tojásokat, és állandóan keverve omlett állagúra sütjük, majd nagy lángon hozzákeverjük a leszűrt tésztát és végül a cukros tamarindszószt. 1-2 percig együtt pirítunk minden hozzávalót, majd végül hozzáadjuk a mogyorót és meglocsoljuk a limelével. Újabb fél perc keverés után beleborítjuk a babcsírát és a csíkokra vágott újhagymát és megszórjuk frissen vágott korianderrel. A végeredmény egy sós, édes, puha és ropogós egytálétel, melyre méltán lehet büszke minden thai, tájjellegű hovatartozás nélkül.