2 éve, amikor elkezdtem ezt a blogot írni, 2 alapszabályt fektettem le: 1) hetente kerül fel új tartalom és 2) posztokat fogok írni, nem Adrien Mole naplóját. Előbbit sajnos már többször megszegtem, voltak egy hétnél hosszabb szünetek, mert nem értem rá, nem jött az ihlet, vagy csak sz.rtam az egészre. De utána sosem kezdtem el magyarázkodni, hogy hova tűntem eladdig, és éppen milyen kalandos fordulatokat vett az életem, mert habár ez egy személyes blog, senkit nem akartam untatni a privát dolgaimmal. Ezért nem írtam tele ezt a kis kiberteret mindennap azzal, hogy mit reggeliztem, mit álmodtam, milyen filmet láttam, vagy hogy mit gondolok az alkotmánymódosításról. Mert ez a blog alapvetően a főzés és evés öröméről szól: arról, hogy miért a házilag sütött pizza a király, miért jobb a brownie, mint a muffin, és miért verhetetlen a Nagyi főztje. Aztán szép lassan rájöttem, hogy ez az elképzelés naivabb még Kiszel Tünde 3D-s naptáránál is. Nem semlegesíthetem magam magam alól: ha 6 hete nem dohányzom, azt Liszt Olivér is megérzi, mint ahogy azt is, ha túl sokat dolgozom. És ha este a meló után túlzottan lelazulok, másnap Liszt Olivérnek is fáj a feje, nemcsak nekem. És ha kitalálom, hogy 2 hétig nem eszem búzalisztet, azt Liszt Olivér is megsínyli, és hiába kezd el kukoricás kenyereket sütni, azt mégsem teheti ki egy olyan blogra, aminek TOPliszt a neve. Szóval Olivérrel együtt vagyunk az élet császárai, de közösen hajtjuk a szopórollert is, ezt el kell fogadnom, és a kedves olvasónak is (már ha még nem klikkelt el a sok rinyálás után). Ehhez az elemi ráismeréshez (is) persze a mindig a lényegre törő Anyám kellett, aki csak ennyit írt a facebookra: „Mi ez a lustaság, már nagyon régen nem írtál a blogodba!?!" Se szia, se puszi, csak a tiszta ösztönzés maga. Oké Anya, az üzenet átjött, újra felveszem a fonalat. Úgyis rengeteg tervem és témám van, többek között írni egy összefoglaló bejegyzést a különböző rizsfajtákról és elkészítési módjaikról (nem igaz, hogy az emberek jó része nem tud rizst főzni), összeszedni a 3 legjobb gasztrokönyvet, amit legutóbb olvastam (Cserna-Szabóval, naná), és még sorolhatnám. De akkor kezdjük egy régi tartozással: egy nagyon kedves barátomtól pár hete megkaptam egy frissen lőtt dámszarvas egyik hátsó-felsőcombjának kifilézett dióját, amit aztán kincsként vittem haza, és míg éjjel a hús marinálódott, megálmodtam, hogy mi lesz belőle. Íme:
(További képekért gyere a Facebookra, ígérem, jó lesz!)
Egyben sült szarvasdió vadasan, gombás zsemlegombóccal
Hozzávalók:
- A húshoz és a marinádhoz: 1 kg szarvas felsőcomb filézve / 3+2 dl vörösbor / 1 dl olívaolaj / 1 ek borókabogyó / babérlevél, só, bors, friss kakukkfű
- A vadas mártáshoz: 1 fej hagyma / 3 szál sárgarépa / 1 szál fehérrépa / ½ zellergumó (vagy egy kisebb egész) / 1 ek mustár / 1 ek barnacukor / 1 dl tejföl vagy tejszín / 1 dl alaplé (vagy víz)
- A zsemlegombóchoz: 2 zsemle / 2 tojás / kb. 20 deka liszt / 10 deka gomba / fél csokor petrezselyem / só
1. A már megmosott és letisztított húst tálba tettem, leöntöttem vörösborral, olívaolajjal, megszórtam babérlevéllel, kakukkfűvel és borókabogyóval, letakartam folpackkal és egy éjszakára a hűtőbe tettem. Másnap kivettem a marinádból a combot, szárazra töröltem, és egy kevés olívaolajon közepes lángon minden oldalát megpirítottam, majd a húst félretettem. (Ha lett volna itthon finom szalonna, akkor talán meg is tűzdeltem volna velük a szarvast, hogy kicsit szaftosabb legyen a hús, de háztáji híján maradt a reform változat).
2. A zöldségeket apróbb kockára vágtam, és egy tűzálló edénybe tettem, aminek az alját előtte finoman kivajaztam. A zöldségek közepébe tettem az elősütött szarvast és leöntöttem még annyi vörösborral, hogy kb. ellepje a húst, majd az egészet lefedve 180 fokra előremelegített sütőbe téve legalább 1-1,5 órán át sütöttem. A végén hústűvel ellenőriztem, hogy a comb közepe is megpuhult-e.
(Azt, hogy a szarvascomb maghőmérséklete 90 fok azt jelzi: csirkepuhára főtt a nagyvad)
3. A készre sült húst kivettem és alufóliával letakartam, hadd pihenjen. A boros-sült zöldségeket serpenyőbe öntöttem, felöntöttem 1-2 dl vízzel, és 5-10 perc alatt beforraltam, majd a tűzről levéve egy botmixerrel pürésítettem. Végül mustárral és tejföllel krémesítettem, és sóval-borssal valamint barnacukorral ízesítettem. A zsemlegombóchoz: egy ek olajon megpirítottam a zsemlekockákat, amíg az összes olajat fel nem szívták, és a szélük pirulni nem kezdett. Ekkor hozzáadtam őket a laza galuskatésztához (2 tojás + annyi liszt, amennyit a tojások felvesznek). Ugyanebben a serpenyőben megdinszteltem az apróra vágott gombát, és ezt is a galuskatésztához adtam, akárcsak a felaprított petrezselymet. Ezután az egészet jól elkevertem és két evőkanál segítségével gombócokat formáztam belőlük, amiket sós, lobogó vízben főztem puhára pár perc alatt. És mert én így szeretem: a zsemlegombócokat a korábban használt serpenyőben egy kevés vajon megpirítottam.
4. Lehet, hogy az elején kellett volna szólnom, de most mondom: ehhez az egésznapos főzéshez hozzá sem kezdtem volna, ha nem lett volna a kamrapolcon egy bontatlan üveg vörösáfonya lekvár az IKEA jóvoltából. Mert ez a fanyar boros-zöldfűszeres szarvas üvölt (bőg?) az édesbogyós lekvárért. Sok-sok lekvárért.
Utolsó kommentek