Van pár olyan süti, amit szerintem sokan túlértékelnek, és érdemtelenül hájpolnak. Ilyen süti a pl. a muffin: az emberek egyszerűen megőrülnek a muffinért, havonta kb. 5 milliószor keresnek muffin recepteket a google-on, csak Magyarországon havi 135 ezer keresés érkezik a muffin szóra. Banános, csokis, áfonyás, sütőtökös, muffint eszik muffinnal a magyar. És igen, értem én, hogy „rohanó világunk" meg „egyablakos ügyintézés", mert csak össze kell keverni a hozzávalókat és bekanalazni a formákba, amire bárki képes, akinek van 2 tojása, egy tábla csokija és pár deka lisztje a kamrában. De szerintem egy muffinban nincs semmi eredeti, bármilyen cuki sütőpapírba is csomagoljuk. A muffinból teljességel hiányzik az X-faktor, de hát erről Keresztes Ildikó is tudna mesélni. Bezzeg egy brownie: majdnem ugyanazok a hozzávalók, mégis teljesen más végeredmény: egy ronda nagy, ragadós barnaság. Ám a zord külső mögött ott az az édes lágy csokiálom, a harapható boldogság, amiről pedig Tomi barátom tudna mesélni, aki ugye a bráunit is bráunival. Rá gondoltam, amikor az alábbi brownie-szerűséget megcsináltam. Ez gyakorlatilag alig más, mint egy sütőpor nélküli brownie kilapítva, kekszként tálalva. Ami csak a szádban olvad, nem a kezedben.

(A recept a 2012. decemberi TV Paprika magazinból van)

Hozzávalók:

• 12 deka vaj
• 7 deka étcsoki (70%-os kakaótartalmú)
• 10 deka nádcukor
• 1 tojás
• 6-7 deka liszt (kb. 3 nagy evőkanálnyi)
• ½ rúd vanília
• 1 kk mandulakivonat (vagyis marcipán aroma)
• 3 deka pisztácia
• kevés olaj (a folpackra)

A vajat és a darabokra tört étcsokit vízgőzben (vagy mikróban) felmelegítjük, tálba öntjük és kézi habverővel elkeverjük. Hozzáadjuk a cukrot majd a tojást, a kikapart vaníliát a marcipán aromát, és addig keverjük, amíg fájni nem kezd az alkarunk. Ha beállt a görcs, kimérjük a lisztet és ezt is a masszához keverjük. Kevés pisztáciát meghámozunk, és késsel vagy robotgépbe téve felaprítunk. Ha a tésztamassza már szépen összeállt elővesszük a tepsit, beletesszük a sütőpapírt, és a tésztát evőkanálnyi mennyiségben a tepsibe halmozunk, egymástól pár centire, hiszen még ki is lapítjuk őket. Ehhez egy tepsinyi folpackot bekenünk olajjal, és az olajos felével lefelé ráhelyezzük a tésztahalmokra, majd egyenként szép kör alakúra nyomkodjuk őket. Ha ezzel megvagyunk, a fóliát leszedjük és a kekszek tetejét bőségesen megszórjuk pisztáciával. 180 fokos sütőben középső rácson kb. 8-10 perc alatt sül készre a dobozolható boldogság. Amit még pár percig pihentessünk a tepsin, mielőtt egy kés lapjával leszednénk őket. A muffinok kora lejárt, brownie kekszet mindenkinek!

Ha tetszett a recept és Te is a brownie pártján állsz, gyere velem fészbúkozni!

Advent van: szívünk ilyenkor megtelik szeretettel, a kamrapolc pedig kandírozott gyümölcsökkel. Mintha az empátiát és az aszalt szilva két pofára való tömését csak decemberben kéne gyakorolnunk. Pedig forralt borozni, szegfűszeget dugni a narancsba, gyertyát gyújtani, gyümölcskenyeret sütni, adakozni vagy megbocsátani nemcsak a karácsony előtti 4 hétben lehet. Ki lehet próbálni előtte és utána is, működik. De megértem, hogy amikor délután négykor sötét van, még több boldogságpótlóra, cukorra és alkoholra van szükségünk. Ez utóbbi kettőt könnyen és gyorsan magunkhoz vehetjük az alábbi finn karácsonyi süti elkészítésével. A süti neve joulutorttu (ami szó szerint karácsonyi tortát jelent finnül), amit odafenn elsősorban aszalt szilvából vagy házi szilvalekvárból készítenek, de én a recepthez még hozzádobtam egy kis whiskyt és jó pár aszalt gyümölcsöt is.

Hozzávalók egy tepsihez:

• 270 gr leveles tészta (én készet használtam, de persze lehet saját, omlós vajas tésztát is gyúrni hozzá)
• 1 tojás felverve

A kb. 150 grammnyi töltelékhez:

• aszalt szilva (késsel felaprítva) / 1-2 ek szilva, alma vagy narancslekvár / mazsola / aszalt meggy / 1 citrom leve / egy narancs leve és reszelt héja / fél dl whisky vagy konyak / pár ek víz / fahéj & szegfűszeg

Az aszalt gyümölcsöket még apróbbra daraboljuk, egy lábosba tesszük, majd hozzáöntjük az összes többi hozzávalót és kis lángon sűrűn kavargatva picit összemelegítjük őket. Otthagyni nem lehet, mert a sok cukrozott gyümölcs hamar leragadna. Az összemelegítésnek az a lényege, hogy az összes hozzávaló egy sűrű masszává érjen össze, amit majd könnyű lesz a leveles tészta közepére halmozni. Ha ez megvan, félretesszük hűlni.

A kész leveles tésztát kiterítjük, és nagyjából 5x5 centis négyzeteket vágunk belőlük. Ezután minden négyzet sarkait 45 fokban bevágjuk, mondjuk 2 centire, majd az aszalt gyümölcsös töltelékből egy kiskanállal teszünk minden négyzet közepébe, ahol még nincs bevágva a tészta. Most kell egy pici kézügyesség és egy vékony kés: ez utóbbival fogjuk a bevágott sarkoknál a tésztalapot, és minden másodikat felhajtunk a töltelék tetejére, majd jól összenyomkodjuk. A lényeg, hogy így egy olyan szélmalom (egyesek szerint shuriken) formájú batyut kapunk, aminek csak minden második oldala van felhajtva (segítségként egy kép a facebookon) Ha végeztünk, az összes joulutorrtut bekenjük felvert tojással, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. További kellemes porcukros várakozást Mindenkinek:

(a receptet az angol Fabulous Food magazin karácsony kiadásából vettem, a fenti kép pedig Hawaii-on készült, és innen nyúltam)

Kell-e ennél nagyobb képzavar egy címben? Ugye nem. Akkor térjünk is a lényegre; meggyőződésem szerint az alábbi recept a randiételek legjobbika, és meg is mondom, miért:

1. Kezdjük a nevével: csirke saltimbocca (vagy még autentikusabban: saltimbocca di pollo). Ha már az olasz nevét meg tudjuk tanulni a helyes kiejtéssel, fél siker. És ha még azt is el tudjuk magyarázni a pártnernek diszkréten, hogy ez mit takar, még közelebb kerülünk a célunkhoz, bármi is legyen az. A saltimbocca annyit tesz, „ugorj a számba!" – egy pajkos mosoly, és a többit már az agykontrollra meg a vonzás törvényére bízhatjuk, bármi is legyen az.
2. Mert borral készül: így létjogosultságot nyer az üveg bor jelenléte a randin. „Te le akarsz engem itatni?" – Dehogy, csak kellett a bor a kajához, a többit meg mégsem önthetjük ki. Naaa, csak egy pohárral!
3. Mert csirkemellből készül: filézett csirkemellel dolgozni a világ legegyszerűbb dolga, teljesen hülyebiztos alapanyag, konyhai kezdőknek, és haladó randizóknak egyaránt ajánlott. Nincs benne szálka, ín, vagy csont. Gyakorlatilag nincs benne semmi, csak egy kis fehérje. Épp ezért könnyű étel, nem terheli meg a gyomrot, ami ugye randiügyileg nem mellékes.
4. A zsálya miatt: ez egy picit gyenge láncszem, mert friss zsályát nem kapni a sarki éjjelnappaliban, de ha beszereztük, 4-5 napig eláll a hűtőben. A zsálya segíti az emésztést, és akár 50%-ban csökkenti az izzadást. És ha lehet hinni a vizsgálatoknak, legerősebb izzadásgátló hatását 2 órával a fogyasztása után fejti ki. no comment, bármire is gondoljak. 
5. Az egyszerűsége miatt: akárhogy bénázunk, ez a kaja fél óra alatt így is úgy is elkészül.
6. A prosciutto miatt: ami kellemesen sós, és jól csúszik rá a lehűtött fehérbor. És ha ezt is ki tudtuk ejteni helyesen, akkor biztos jó a nyelvérzékünk, bármit is jelentsen az.
7. A mérete miatt: nem kell evőeszközökkel hadonászni, és a helyes késtartáson görcsölni. Elég a fogpiszkáló vagy a kezünk, mert kézzel enni felszabadító érzés!

Ha ezek után valaki tényleg kedvet kapott a főzéshez vagy a randizáshoz, íme a recept.

• 1 db csirkemell filé, vékony szeletekre vágva
• 6-8 vékony szelet prosciutto sonka
• 6-8 levél friss zsálya
• 1 üveg száraz fehérbor (ebből 1 dl kell a kajához)
• 1 ek vaj, 1 ek olívaolaj, 1 ek liszt
• só, bors

A csirkemell filét megpróbáljuk vékony szeletekre, cafatokra vágni, majd sózzuk-borsozzuk. A szeletekre helyezünk 1-1 zsályalevelet és prosciuttot és az egészet feltekerjük majd átszúrjuk fogpiszkálóval (olaszul: stuzzicadenti), és finoman, szőr mentén meghempergetjük lisztben. Egy serpenyőben felmelegítjük a vajat+olívaolajat és belehelyezzük a csirkefalatokat. Pár percig hagyjuk fedő nélkül pirulni őket, hogy színt kapjanak, majd felöntjük egy kevés borral. Amint a bor nagy része elpárolgott, rátesszük a fedőt, és újabb 4-5 perc alatt készre főzzük. Körettel szerintem felesleges vacakolni: friss házi kenyér és bor legyen mellé. (Én ugyan a képen sütőtökpürével tálaltam, de ez már tényleg haladó szint. Bármit is jelentsen ez).

(Videórecept a saltimbocca eredeti - nem csirkés - verziójáról egy másik blogon!)

Irtózom a közhelyektől, és ahol lehet, harcolok ellenük, de bevallom, felszabadító érzés, ha nem kell mindig résen lennem, sőt, ha néha magam is elereszthetek egy közhelyszerű kijelentést. Ez most egy ilyen – közhelyeket nem csak nyomokban tartalmazó – bejegyzés lesz, a Nagyi Főztjéről. Igen, direkt Nagy Kezdőbetűkkel, hogy üljön az a közhely. (A kerülendő közhelyekről egyébként bővebben ITT és ITT!)
Nálunk ugyanis a „Nagyi Főztje" valóban fogalomnak számított, ez volt az origó, a családi zsinórmérték, amihez minden ételt viszonyítottunk. „Na, van olyan finom, mint a Nagyié?" – szegezte nekünk a kérdést Anyám, ha épp úgy érezte, ez a levese most különösen jól sikerült. Mert tudta jól, a Nagyi levesei gyakorlatilag verhetetlenek: a borsó- vagy gombalevesének ízét máig fel tudom idézni, pedig szerintem legalább 7-8 éve, hogy azzal kínálhatott engem. De nosztalgikus érzelmektől megszabadulva is mondhatom, hogy pl. az ő paradicsomleves + smarni menüsora örökre etalon marad. De Nagyi nemcsak a hétköznapi, suli utáni ebédmenüivel alkotott maradandót: ha jött az ünnep, jött az ünnepi nagyi kaja: töltött káposzta (füstölt csülökkel), töltött csirke, és az No.1 kedvenc vadas, zsemlegombóccal. Ez utóbbiért különösen felnézek rá: ha megkérdezte az unokákat, hogy mi legyen a vasárnapi ebéd, nekünk könnyű volt rávágni, hogy vadas zsemlegombóccal. Mert nem tudtuk, hogy ez neki egy fél nap piacozás után nettó egy nap álldogálást jelent a konyhában. Mondjuk egy teljes szombat délutánt, amikor megfőzte a marhát a zöldségekkel, és az egész vasárnap délelőttöt, amikor kifőzte a zsemlegombócot és elkészítette a vadas mártást. Merthogy Nagyinak nem volt ám akkoriban botmixere: a megfőtt zöldségeket húsdarálón passzírozta át, majd tette fel újra főni, hogy igazán pépes-krémes legyen az a mártás. Ez a nem mindegy. Aztán a 80. születésnapjára kapott egy botmixert a családtól. Majd 81 éves korában elment. Hozzá sem nyúlt a botmixerhez, ahogy azt a két pakli francia kártyát is szinte bontatlanul hagyta, amit méregdrágán vettem neki a pasziánszhoz, mert megérdemli. Csak az a szaros kártya már nem is papírból volt, hanem műanyagból: ha lerakott egy ászt a konyhaasztalra, akkor az az asztal finom lejtése miatt úgy siklott végig rajta, mint kés a vajon. (én szóltam, hogy lesznek közhelyek!)
Nagyi sok ingó- és egy fél ingatlansága mellett, a botmixere is rám maradt. Vadast csináltam már vele, de blogra nem fog felkerülni. Inkább maradok a krémleveseknél, amiket ő sose csinált, így ha jönne a kínos kérdés, hogy volt-e olyan finom , mint a Nagyié, hát csak megvonom a vállam. Ki tudja?

Karalábé krémleves füstölt sonkával - tribute to NAGYI

• 1 nagyobb karalábé
• 1 db krumpli
• ½ póréhagyma (vagy egy kisebb fej vöröshagyma)
• 1 ek vaj, 1 ek olívaolaj
• ½-1 dl fehérbor
• zöldségalaplé (fogalmam sincs mennyi, nem mértem)
• 2 dl tejszín
• pár szelet fekete erdei sonka
• Fűszerek: só, bors, friss petrezselyem

Az olívaolajat a vajjal felmelegítjük, erre dobjuk a felaprított hagymát majd pár perc dinsztelés után a felkockázott karalábét és a krumplit. Egy percig hagyjuk víz nélkül sercegni a zöldségeket majd felöntjük fehérborral. Amint a bor elfőtt, felöntjük annyi alaplével, hogy a zöldségeket teljesen ellepje, sózzuk-borsozzuk. Függően attól is, hogy mekkorára vágtuk őket, a zöldségek kb. fél óra alatt teljesen megpuhulnak. Ekkor jöhet a konyhapultok shakere, a 21. század passzírozója, a botmixer, melynek segítségével pépesre pürésítjük a levest. Ezután a tűzre visszatéve beleöntjük a tejszínt és jól elkeverjük. Megvárjuk, hogy egyet buggyanjon, ha kell még egyszer ízesítjük és elzárjuk a gázt. Jöhet a frissen aprított petrezselyem, és tálaláskor az egészen apró morzsákká szabdalt fekete erdei sonka. A sonka nyers-sós-füstössége kiválóan harmonizál a karalábé és a tejszín lágy-sós ízvilágával. Közhelyeknek vége.
Utóirat: Nagyi, hiányzol!

Ne álmodd az életet, éld meg az álmod! Ismerősen hangzik, ugye? E magvas idézetet először egy viráglelkű német lánytól hallottam, és mondanom sem kell, mély nyomot hagyott bennem az életigenlésnek és univerzális carpe diem érzésnek ily patent megfogalmazása, melynek Paulo Spiritiszta Coelho a nyomába sem érhet. Mi lehet ennél jobb, megélni az álmod. Elmondom: ha meg is eheted. Képzelj el egy vastag tésztás, mégis habosan könnyű palacsintát. Most szorozd meg hárommal. Képzeld el, hogy az egyiket megkened Nutellával, utána ráborítasz egy másik palacsintát, ezt pedig jó vastagon bevonod krémes, argentin tejkaramellával (dulce de leche!). Majd fogod a harmadik szelet palacsintát és lezárod vele a palacsintás szendvicset. Végül előkapod a juharszirupot, ráfolyatod a legfelső palacsintára, és közben nézed, ahogy az aranyló szirup a paller széleihez közeledve szép lassan alácseppen a mélybe, útközben egyesülve a tejkaramellával majd a Nutellával. És még mielőtt felébrednél már jönnek is a gránátok pici fanyar magok formájában, amik a juharszirupba ragadva finoman megülnek a palacsintamezőn. Most képzeld el, ahogy egy villával kihasítasz egy részt ebből a palacsintahegyből, belemártod a tányér alján felhalmozott szószba, majd beleharapsz. És már fel is ébredtél. Mert ahogy nem halhatsz meg az álmodban, úgy beleharapni sem tudsz az álmodba. De ennek egyszer s mindenkorra vége: Ne éld az álmod, edd meg! És ha azon tépelődnél, hogy honnan szerzel juharszirupot, dulce de leche-t és gránátalmát, megnyugtatlak: az álmaidban nincsen lehetetlen!

Így néz ki a harapható amerikai álom...

Hozzávalók (20 db palacsintához):

• 2 tojás
• 3 dl tej
• 2 ek olvasztott vaj (kb. 5 deka)
• 27 deka liszt
• 2 ek barnacukor
• 2 kk sütőpor
• 1 csipet só
• olaj a sütéshez.
• És az álmok valóra váltásához:
• 1 üveg nutella
• 1 üveg dulce de leche karamellkrém (Culinarisból, méregdrágán – de az álmok megfizethetetlenek)
• 1 üveg juharszirup (lásd fent, vagy kanadai rokonoktól)
• 1 db gránátalma (200-250 Ft a piacon)

Egy keverőtálba összeöntjük a lisztet, sütőport, sót és a cukrot. Majd egy másikba a tojást, a tejet és az olvasztott vajat. Ezután a két tál tartalmát összesítjük és egy kézi habverővel alaposan eldolgozzuk. Magyar szemnek gyanúsan sűrű (nokedliszerű) palacsintatésztát kapunk, de itt most nem magyarkodunk, hanem megvalósítjuk az amerikai álmot. A serpenyőt felforrósítjuk, és palacsintánként öntünk bele egy csepp olajat, majd a tésztából egy nagy evőkanálnyit adagolunk a közepébe. Kis lángon kb. 1 perc, amíg a tészta a hő és a sütőpor hatására elkezd lyukasodni, ekkor fordítsuk meg. Ezt ismételjük meg 20-szor, majd halmozzuk az élvezetek egy nagy toronyba (lásd alább).