„Yes, nézzézek, mit teremtettem! Tüzet, ééén, raktam, tüzet!" Emlékeztek még a Számkivetett című filmnek erre a jelenetére, amikor Tom Hanks előemberként ugrálja körbe a tengerparton rakott méteres máglyát, Doorsot énekelve? Persze az önfeledt melldöngetést és artikulálatlan üvöltözést napokig tartó hiábavaló próbálkozás előzte meg. De aztán egyszer csak sikerült, és a semmiből hirtelen valami fényesen izzó melegség lett. Tom Hanks azzal a tűzzel egy darabka civilizációt csempészett a szigetre, melynek hosszútávon a túlélését is köszönhette. Valahogy én is hasonló büszkeséggel vettem ki vasárnap délután a sütőből a forró tepsit, rajta a 4 db házi készítésű bagettel. „Nézd, mit kreáltam!" - kiálltottam feleségemnek. „Sütöttem kenyeret! Én!". Felkeltem korán reggel (fél tízkor), és dacolva a kint tomboló esővel kimentem pizsamában a konyhába, elővettem a lisztet, élesztőt, vizet, és tésztát gyúrtam. Én, a teremtés koronája, igen! Kimértem, dagasztottam, kelesztettem, kentem, spricceltem, bevagdostam, sütöttem, pihentettem, megtörtem, tunkoltam, és megettem. Igen.

Hozzávalók (a képen látható mennyiséghez)

• 320 gr kenyérliszt (bár én fele pizzalisztből csináltam)
• 200 gr (2 dl) langyos víz
• élesztő (porélesztőt használtam, ebből kell majdnem egy egész zacskó)
• 1 ek olívaolaj
• 1 tk só
• liszt a gyúráshoz-nyújtáshoz, és víz a sütéshez

(További bagett (bazsé) képek a facebookon, jertek, lájkoljunk együtt!)

A fenti receptet egy korábbi Paprikás műsorból vettem, ahol egy óriási szájú, de helyes feka csaj, Lorraine Pascale sütött pain d'epit. Ami gyakorlatilag ugyanolyan tésztájú francia kenyér, mint a bagett, csak kalász formára vágva. Gyakorlatilag a mennyiségeket bárhogy variálhatjuk, de a tészta-víz arány többnyire ez legyen, vagyis a vízmennyiség kicsit több, mint a liszt fele. Lassú munkához idő kell, így lássunk is neki: mérjük ki a lisztet, sózzuk, csináljunk egy kis mélyedést a közepébe, ebbe szórjuk az élesztőt (vagy morzsoljuk a frisset) egy aligfél kiskanálnyi cukrot, és öntsük fel kevés langyos vízzel. Pár perc után a cukor-víz-élesztő egymásra talál, ekkor hozzáönthetjük szép lassan a többi vizet is, és egy evőkanálnyi olívaolajat. Ha már összeállt a tészta, picit átgyúrjuk és egy épphogy olajos tálban, lefedve, meleg helyen hagyjuk kelni legalább egy órán át. (De hűtőbe téve akár egész éjszaka is kelhet). Egy óra után kiborítjuk az addigra már ragacsossá duzzadt tésztát, és egy előre kilisztezett munkapulton pár perc alatt addig gyúrjuk-nyújtjuk, amíg a tészta a lisztben található fehérjék, az élesztőben lévő keményítő és a víz kölcsönhatásának köszönhetően egynemű, elasztikus anyaggá áll össze. De a legegyszerűbb, ha megnézitek az alábbi videón (16. perctől), hogy Lorraine ezt hogy csinálja. Ha a tésztát átgyúrtuk, akkor egy éles késsel annyi darabra vágjuk, ahány és amekkora bagettet szeretnénk kapni. A bagetteket egyenként újra átgyúrjuk, tenyerünkkel hengerezve gilisztává nyújtjuk, majd félbehajtjuk és újrahengerezzük, amíg a kívánt formákat meg nem kapjuk. A kész bagettformákat a tepsire helyezzük egymás mellé, és meleg helyen (akár a sütőben 30 fokon) még legalább egy órán át hagyjuk őket tovább kelni és dagadni. Ezután a sütőt bekapcsoljuk 220-230 fokra, és a sütő aljára egy tűzálló edénybe kevés vizet öntünk. Amíg a sütő eléri a kívánt hőfokot, a bagetteket enyhén beolajozzuk, vízzel megsprickoljuk, finoman megszórjuk durvára tört sóval, és egy éles késsel sréhen, hosszúkásan bevagdossuk őket (Igen, a kép tanulsága szerint én ezt rendesen elnéztem, mert úgy irdaltam a kenyeret, mintha halat sütnék). Ha a sütő már elég meleg, egy kis spricnivel újabb vízpárát juttatunk a belsejébe, és betoljuk a tepsit. 5 perc múlva kinyitjuk a tepsi ajtaját és egy újabb adag vizet spriccelünk be. A ropogós héjú és levegős bagetthez (vagy bármilyen kenyértésztához) elengedhetetlen a picit párás közeg, úgyhogy ezt a lépést ne spóroljuk ki, ez nem csak amolyan gasztrosznob bindzsizés. (Ugyanezért fontos, hogy a sütés előtt a bagettformákat is bepricceljük egy kevés vízzel (vagy olajjal). Egyébként ha még ropogósabb héjat akarunk, akkor a sütő lezárása után, nyitott sütőajtónál még bent hagyhatjuk őket pár percre. Mérettől függően kb. 13-15 perc alatt készen is vannak a saját, házi készítésü bagettjeink. Igen, megcsináltuk: we have (home)made bagett!

Tegyük fel, hogy a reinkarnáció létezik, és én következő életemben nem macskaként, hanem zsemleként születek újjá. És tegyük fel, hogy mondjuk jó sorsú zsemleként egy menő pékségbe kerülök. Hajnalban „gördülök" le a tepsiről, és délután már meg is vesz és hazavisz egy szimpatikus anyuka, aki a gyermekei másnapi uzsonnájához vásárol be. „Mindig 2 zsemlével többet vesz, hátha még reggelire is kér belőle valaki. De aznap éjjel iszonyú rémálmok gyötrik a családanyát, épp azt álmodja, hogy Matolcsy György rákacsint és a fenekére csap, mikor hirtelen felébred. Zihálva néz a vekkerre és látja, hogy fél óra spétben van. Gyors arcmosás után rohan a gyerekszobába ébreszteni. A késés miatt ugrott a reggeli és az uzsonna is, úgyhogy a gyerekek kezébe nyom 1-1 kétszázast péksütire, akik boldogan vágják zsebre a pénzt. Ezután ő is csak gyorsítva végzi el a reggeli rutint, és kávéivás nélkül száll fel az iroda felé tartó buszra. Ahol eszébe jut, hogy elől hagyta a nyamvadt zsemléket, amik estére már kopogni fognak a szárazságtól. Mit csináljon ennyi kiszáradt zsemlével? Alig pár napja, hogy fasírt volt az ebéd, vadasnak meg csaknem fog nekiállni a zsemlegombóc miatt. Elvégre nem a gombhoz varrjuk a kabátot. Még ha kiflit vett volna, akkor csinálhatna mákos gubát. És akkor egyszer csak bevillan neki: egyszer, még kiskorában a vidéki nagyinál evett sütőben sült zsemlét, túróval töltve. A nagyi szerint ez a szegények eledele, amit viszont ő sosem értett. Hogy lehet egy ilyen finom édesség a szegények eledele? Azonnal beüti a keresőbe hogy „töltött zsemle" és már jönnek is a találatok, és velük együtt az emlékek. Nincs mese – gondolja, ma este ez lesz a vacsora, az én gyermekeim is megtudják, milyen jó is a „szegények eledele"

Hozzávalók (3 főre)

• 3 zsemle
• 15-20 deka túró
• 2 tojás (külön a sárgája és a fehérje)
• 4 dl tej
• 3 ek méz + 1ek porcukor
• 1 dl tejföl
• 1-2 ek vaj
• 1 marék mazsola
• 1 zacskó vaníliás cukor (egy rúd vanília, és akkor már tényleg nem lenne a szegények eledele)
• 1 citrom reszelt héja
• fél kk fahéj

A zsemléket lefejezzük, nem felezzük. A tetejüket félretesszük, és a belsejüket kitépkedjük. Egy keverőtálban összeöntjük az összes hozzávalót a zsemle kivájt belével együtt (a tej és a tojásfehérje kivételével) és egy villával az egészet alaposan elkeverjük. A tojásfehérjéket habverővel kemény habbá verjük, majd egy spatulával hozzákeverjük a túrós töltelékhez. A zsemléket egyenként épphogy megmártjuk a langyos és enyhén cukros tejben, majd egy kivajazott sütőedénybe helyezzük. Ezután a zsemléket egyenként jó alaposan megtöltjük a habos-túrós keverékkel, és ráhelyezzük a levágott tetőket. A végén minden zsemle tetejére kerül egy kiskanálnyi vaj, csak hogy sütés után jó ropogósak legyenek. A töltött zsemléket 180 fokos sütőben, fólia alatt kb. 10 percig sütjük, majd a fóliát levéve még újabb 10 percig, amíg a 3 zsemle töltelékestül össze-át-keresztbe-eggyé-meg-sül. Íme, ez az én életem története, zsemleként születtem, és szegények eledeleként méltó módon születtem újjá.

Te, Paul! Minek neked az a sok alma, pitét csinálsz? Nem, azok a csendéletekhez kellenek. Évek óta szenvedek ezekkel a hülye csendéletekkel, a tököm teli a vázákkal meg a terítőkkel, legszívesebben minden nap csak pucér fürdőzőket festenék – morgolódik Paul. De ha itt most nem alkotok valami maradandót ezekkel az almákkal, akkor kár volt a jogi kart is otthagyni ezelőtt 33 évvel. Akkor most nem kapok almát? – kérdezem. Nem, szóval tedd vissza a kosárba, órákig rendezgettem őket. Jó, de ebből a babapiskótából csak vehetek? – és már nyúlok is a kistányér felé. Az nem piskóta, te féleszű, nem ismered meg? Ez langue de chat, macskanyelv, egy édes teasütemény. Vegyél, de már hetek óta ott áll a tányéron, úgyhogy csak saját felelősségre. És légy oly kedves csak egyet, mert szükségem van a toronyformára. De zsémbes vagy ma, hallod? Legalább ezt a terítőt hadd igazítsam már meg, tiszta gyűrött. Hozzá ne érj! – ront rám. Ki ne simítsd azokat a redőket, teljesen legyilkolod a kompozíciómat. Na jól van, tudod mit? Inkább magadra hagylak, a srácokkal felugrunk a Mont Sainte-Victoire-ra, majd visszafele még benézek hozzád. Addig meg leírhatnád nekem ennek a macskanyelvnek a receptjét, mert így teába mártva igen kedvemre való az íze. Jól van – morogja Paul, de tekintete már az üres vásznat fürkészi nyugtalan. Rám se néz, mikor becsapom a műterem ajtaját. Hiába, csak művészlelkű posztimpresszionistákkal ne kezdjen az ember - sóhajtom, és megszaporázom lépteimet, a többiek már biztos türelmetlenkednek a hegy lábánál.

(Cézanne képét innen vettem, a receptet pedig több helyről, de leginkább innen.)

Langue de chat – hozzávalók (egy tepsihez)

• 80 gr porcukor (átszitálva)
• 85 gr liszt (átszitálva)
• 80 gr vaj (szobahőmérsékletű)
• 70 gr tojásfehérje (ez pont 2 M-es tojás fehérjéje. Je!)
• 1 rúd vanília
• ½ tk só

Egy keverőtálba kimérjük a porcukrot és beleöntjük a szintén kimért szobahőmérsékletű vajat, majd kézi habverővel pár perc alatt teljesen simára habarjuk. Ha a krém már szépen összeállt, akkor belekaparjuk a vaníliarúd belsejét, és fokozatosan adagolva hozzáadjuk a tojásfehérjéket. Nem egyszerre, és nem géppel dolgozva. A tojásokkal újabb pár percig keverjük a masszát, amíg minden hozzávaló összeért. Ezután jöhet a liszt (amibe már egy csipet sót szórtunk), szintén csak fokozatosan, és adagonként alaposan elkeverve. Addig keverjük, amíg nem kezd el égni a fájdalomtól az alkarunk, és még utána is. Akkor vagyunk kész, ha az egész tészta, teljesen csomómentesen összeállt egy törtfehér homogén masszává. Ezt a masszát habzsákba kanalazzuk (ha nincs habzsák, bármilyen tiszta uzsonnás zacskó is megteszi), rendezzük gondolatainkat és felkészülünk a formázásra. Ehhez elővesszük a tepsit, kibéleljük sütőpapírral és a sütőt bekapcsoljuk 190-200 fokra. A habzsákot (zacsit) szakszerűen a kezünkbe fogva megpróbálunk talpas nagy I-betűket formázni, amiknek a szára kb. 4-5 centi. Minden 'I' között hagyunk legalább 3 centimétert, hogy a cica nyelvének legyen hova szétfolynia a melegben. A sütő teljesítményétől függően 7-8 perc alatt készen is vannak a macskanyelvek, szóval nem érdemes nagyon elhagyni a konyhát, vagy akárhol is van a sütőnk. A langue de chat akkor van kész, ha a szélei épphogy megbarnultak, és a színe kellemes halványsárga lett. A sütőből kivéve még pár percig pihentetjük, majd lehet is melegében betermelni, mert úgy a legfinomabb. De lévén egy teasüteményről van szó, ha 2-3 tepsivel csinálunk (amit egyébként szívből ajánlok), akkor 1-2 nap múlva egy forró teába (vagy csokiba mártva) reneszánszát élheti a süti.
Köszi Paul a receptet, pár képet kirakok a facebookra is! (Paul, ezt koránál fogva már nem láthatja – a szerk.)

Nos hát, célom testet öltött: a brokkolinak vesznie kell! – morogta Stewie (a fenti videón 1:05-től), és gondolatban már elkezdte építeni azt az időjárásgépet, amivel egyszer és mindenkorra legyilkolja az ősi ellenséget, minden zöldségek őzöldségét, a nevében is csúf és látványában még annál is undorítóbb brokkolit. Szegény Stewie, intellektuális fölénye ellenére is még túl fiatal ahhoz, hogy meglássa a brokkoli jó oldalát. Ahogy a legtöbb gyerek számára, neki is a brokkoli testesíti meg a zöldségek iránti gyűlöletet (a spenót mellett). A brokkoli nemcsak zöld, de rusnya is; ha túlfőzik, az állaga a kelbimbóéhoz hasonlóan gusztustalan lesz, és ha nem fűszerezik, egyáltalán semmilyen íze nincs. Illetve de: a sima főtt brokkolinak az íze ugyanis maga a zöldségíz. Az ember szinte a szájában érzi a klorofillt és minden olyan elemet, amiről az iskolában tanult kémia órán. Tény: egy brokkoli láttán az embernek sosem fog megindulni a nyáltermelése, és egyáltalán semmi vonzó nincs benne. Se gyereknek, se felnőttnek, lehet az akár az amerikai elnök is. Idősebb George Bush ennek hangot is adott elnöksége idején, és kijelentette, hogy mivel ő már az Egyesült Államok elnöke, soha több nem fog brokkolit enni. Sőt, a legenda szerint a gyűlölt zöldséget még az Air Force One-ról is száműzte. Szegény brokkolinak ilyen szembeszél mellett nehéz dolga van, de ennek a bizalmatlanságnak is megvan az előnye. Akármikor csak brokkoli kerül a tányérra, már csak kellemes meglepetés érhet minket. És erre a brokkoli krémleves a legjobb példa.

Hozzávalók:

• kb. ½ kiló brokkoli (a vastag szárral van az egy kiló is)
• 2 szem nagyobb krumpli
• 1 kis fej hagyma
• 1 ek vaj, 1 ek olívaolaj
• kb. 1l víz (ha van alaplé, akkor nem kérdés, hogy ezt használjuk!)
• 1-1,5 dl tejszín
• Fűszerek: só, bors, szerecsendió, friss petrezselyem

1. A brokkoli kemény száras részét balkézbe fogva jobb kezünkben egy éles késsel levágjuk róla a felhasználni kívánt brokkolirózsákat, és alaposan leöblítjük őket. A zsengébb szárak is jöhetnek nyugodtan, de a keményebb részeket hagyjuk ki a krémlevesből, ezek egy zöldségalapléhez tökéletesek lesznek.
2. A vaj és olívaolaj keverékén megpároljuk az apróra vágott hagymát és hozzáadjuk a meghámozott és felkockázott krumplit. Ha a krumplit elég apróra vágtuk, akkor a krumplival együtt beletehetjük a jól átmosott brokkolivirágokat is.
3. Majd felöntjük annyi alaplével, hogy épp NE lepje el. Ugyanis a brokkoli megfőve és leturmixolva jelentős térfogat zsugorodáson megy keresztül, mi meg anyáznánk, hogy minek húztuk fel annyi vízzel / alaplével. Felöntés után fűszerezzük és lefedjük. Kb. 6-8 perc alatt puhára főnek a zöldségek.
4. Ekkor jöhet a szeretett botmixer, és a tűzről levéve krémesre pürésítjük. (Én mixelés előtt bele szoktam tenni a petrezselyem felét, mert imádom a frissen darált petrezselyemízt).
5. Végül visszatesszük a tűzre, felöntjük a tejszínnel és megvárjuk, míg újra felforr. Ha a leves már pöfékelni kezd, elzárhatjuk a gázt és beletehetjük a felaprított petrezselymet. (egyszer csináltam friss mentával is, nyáron úgyis elég korrekt.
6. Sütőben sült sajtos pirítóssal a legjobb, de sonkacsipsszel is elmegy. Így talán még az öreg Bush is bekanalazná.

A főzésben egy dolog igazán nehéz: ez pedig a választás szabadsága. Mit főzzek ma? És mit főzzek holnap? Enni vagy nem enni, ez itt nem kérdés. De mit? Hát azt, ami a hűtőben, mélyhűtőben, kamrapolcon van. De hisz maga a hűtő tartalma is korábban meghozott döntéssorozatok következményeként született. Szóval mi legyen a hűtőben? Hal például mindig legyen, mert az ugye nem lehet véletlen, hogy a halzabáló népek olyan sokáig élnek, és ez felettébb csábító. Répa is mindig legyen, mert a répát nyersen, párolva, sütve, bárhogy bármikor megesszük. És persze olcsó és könnyű hozzájutni. Fehérrépa is legyen mindig, mert szeretjük a földszagot, és ha netán beteg (másnapos?) gyomrom húslevesért korog, akkor ne a gyökéren múljon. Krumpli? Nem kérdés, egy kamra krumpli nélkül olyan, mint Gandalf a botja nélkül. Olívaolaj? Alap, a hallal együtt ők az örök ifjúságunk kulcsai. Tej, föl, kefir? Csak a hülye nem szereti őket, illetve a szegény laktóz-érzékenyek. (na meg a nemrég elburjánzott paleósoknál is tiltólistán van, de ezt inkább hagyjuk, mert egy paleós nehéz eset). Petrezselyem? Ha a gyökerét megvesszük, őt sem hagyhatjuk ott; ráadásul a deguk megőrülnek érte. És persze bor is legyen otthon, mert bármikor betoppanhat valaki, akit kínálni kell, de ha nem nyitunk ajtót senkinek, akkor is elfogy. Na, ha ez mind ott figyel a konyhánkban, már nem olyan kínzó a kérdés: mi a tökömet főzzek ma? Levest. Lazaccal – mondom a feleségemnek. Brrrr! Levesbe lazacot? – értetlenkedik. Pedig a fejemben már összeállt a dolog, és érzem, hogy ez most ott van a szeren, és ha olyan lesz, amilyennek gondolom, még a blogra is kirakom. Mint az első olyan receptet, ami a kis fejemből pattant ki, és fel is merem vállalni. És baszki, olyan lett, most fotózhatom be és írhatom le:

Hozzávalók:

• 10-15 deka lazacfilé kockázva
• 2 sárgarépa
• 1 fehérrépa
• 2 szem krumpli
• 1 dl fehérbor
• 2 dl tejszín
• Kb. 8 dl zöldség-alaplé (ha nincs, hát víz)
• 1 ek olívaolaj
• ½ citrom leve
• Fűszerek: só, bors, gyömbér, kurkuma, curry (tudom, ezekről nem volt szó a hűtőben, de hátha ott figyelnek)
• Zöldfűszerek: friss petrezselyem és/vagy kapor és/vagy koriander

A zöldségeket - ha nem is julienre, de próbáltam vékony szeletekre vágni, hogy minél hamarabb megfőjenek, meg hát mégsem kerülhettek karikára vágva az előkelő lazac mellé. Egy kevés olívaolajon először megpirítom a répákat és a krumplit, rádobok egy kiskanálnyi friss reszelt gyömbért, majd a curryt és kurkumát (ez utóbbit tényleg csak a színe miatt). Pár perc múlva jön is a bor, és 1-2 percig borral párolom őket, majd felöntöm annyi vízzel, hogy épphogy ellepje. Ha a zöldségek már majdnem puhára főttek, akkor jöhet a kockára vágott lazacfilé a só és kevés bors és még egy kis víz. A halnak ebben a forró közegben alig kell több 2-3 percnél, és már fel is önthetjük az egészet tejszínnel. Amint tejszínestül is forrni kezd, gyakorlatilag kész a leves: kóstolás után jöhet bele egy kevés citromlé, mert habár ezt előzőleg nem terveztük, hamar rájövünk, hogy ez a leves kívánja a savanyút. Legvégül beleszórjuk a felaprított zöldfűszert, vagy fűszereket. Én petrezselymet és kaprot használtam, de erősen gondolkoztam a korianderen is. De őt majd akkor dobom ebbe a levesbe, amikor a krumplit kaliforniai paprikára, a lazacot csirkére, a tejszínt kókusztejre, a borsot pedig chilire cserélem. Az is állat lesz, már most érzem.