Számomra a desszert csokoládé nélkül nem desszert: ez alól az axióma alól mindössze két kivétel van: 1) ha a túró van benne, 2) ha ezt a desszertet tatin tortának hívják. Minden más édesség olyan, mint az alkoholmentes sör, értelmetlen. Mivel azonban se túró se csoki nem volt otthon, ellenben egy darab szülinapos ananász igen, így szinte nem is maradt más választásom, mint elkészíteni a francia klasszikus tarte tatin tengerentúli, ananászos verzióját, ami tőlünk nyugatabbra (de leginkább az újvilágban) legalább olyan ikonikus desszertnek számít, mint idehaza a palacsinta.

Hozzávalók:

• 1 db ananász (most mondjam azt, hogy a friss nem jobb, mint a konzerv?)
• 10 deka barnacukor
• 8 deka vaj
• 1-2 ek víz (vagy ha valaki mégis a konzervre vetemedne, akkor annak a levéből)

 Az omlós tésztához:

• 18 deka liszt (én fele teljes kiőrlésű tönkölylisztet használtam, mert baromi sokáig szeretnék élni)
• 10 deka vaj (mert minek sokáig élni, ha közben margarinból csináljuk a pitetésztát)
• 4 deka barnacukor
• kb. fél dl hideg víz, és fél csipet őrölt kardamon és ugyanennyi szegfűszeg, és szintén fél csipet sütőpor (ez amúgy nem kéne, de így kicsit fellazítja a vajas tésztát)

Először is elkészítjük a vajas pitetésztát: ehhez kimérjük a lisztet, és ebbe belemorzsoljuk a vajat, majd hozzáadjuk a cukrot és a fűszereket, és az egészet kézzel vagy egy robotgép segítségével kicsit összedolgozzuk. Ha robotgépet használunk, az az egész folyamatot meggyorsítja, de végül mindenképp kézzel kell a tésztát készre gyúrni. Ha a tészta összeállt, beborítjuk folpackkal és fél órára hűtőbe tesszük. Addig is előveszünk egy sütőbe is tehető serpenyőt, alágyújtunk és beledobjuk a vajat majd a cukrot. Közepes lángon addig sütjük (kb. 5-8 percig), amíg a cukor fel nem olvadt teljesen a vajban, és el nem kezd karamellizálódni, ekkor hozzáöntünk egy kevés vizet és az egészet elkeverjük. Az ananászt megpucoljuk, karikákra vágjuk és a szeleteket szépen sűrűn pakolva elrendezzük a karamellizált cukorban. A serpenyőt az ananánasszal 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük 10 percre. Ezalatt a hűtőből elővett tésztát kevés liszttel fél centi vastagra nyújtjuk, majd akkora kört formázunk belőle, amekkora a serpenyőt befedi. Ha ezzel megvagyunk, kivesszük a sütőből az ananászt, és a tésztát egy sodrófa segítségével az ananásza borítjuk. A tészta széleit, ahol kell begyűrjük a serpenyő oldalán, a tetejét megszurkáljuk késsel és az egészet visszadugjuk a sütőbe. Kb. 20-25 perc alatt szépen megbarnul és meg is sül a tészta, ekkor a sütőből kivéve egy vágódeszka segítségével kifordítjuk az ananászos sütit. Ha ezt a lépést kispóroljuk, akkor egy: nem hívhatjuk a sütinket tatin tortának, kettő: nem fogjuk látni, hogy a cukor milyen szépen megszínezte az ananászgerezdeket, három: nem fogjuk megégetni a kezünket a félrecseppenő cukorsziruppal. A választás az Önöké! (Ja, a receptet innen nyúltam!)

(Gyere a facebookra, mert jó lesz!)

 Vagy ha nem is dagad, de legalábbis nő, mint a bolond, egy nap alatt akár 20 centit is. Mi ez, ha nem a tavasz előjele? Hát miben van még annyi életerő, hogy 20 centit nőjön egyetlen nap alatt? (Tudom, bennem is megfordult az altesti poénkodás lehetősége, de hát túl magas labda lenne). Bizony, van már spárga a piacon, ugyan még fél kiló 500 Ft, de lesz ez olcsóbb is májusban, és hát ne feledjük, hogy ezeket a vitaminrudakat egyesével húzzák ki a földből a dolgos kezek, így indokolt a „handmade” felár. És ha spárgát veszünk, akkor azt a kreativitást és sokoldalúságot is meg kell fizetnünk, amit ez a zöldség nyújthat. A spárga ugyanis a lehetőségek tárháza, ezért döntésképtelen szakácsoknak nem is ajánlom, mert hajnalban is forgolódni fognak az ágyban, éber pillanatuk első és utolsó gondolata a spárga körül forog majd, mindaddig, amíg ki nem találják, hogy mit készítsenek belőle. Felfújtat? Spárgatortát? Párolt spárgát hollandi mártással? Csőben sült spárgát? Netán egy klasszikus krémlevest? Ó igen, legyen spárgakrémleves, ha már amúgy is ennyire konfliktuskerülő vagyok. Sietnem kell, a spárga C-vitamin tartalma állítólag szedés után pár nap alatt hamar a felére csökken.

Hozzávalók:

• ½ kiló fehérspárga (a zsengébb zöld rügyeket vétek pürésíteni)
• 2 szál újhagyma
• 1 kisebb krumpli
• 1 nagyobb ek vaj
• ½ l tej
• kb. 3 dl zöldségalaplé
• 1 ek liszt, és 1 tojássárgája a sűrítéshez
• 1 ek sherry, de lehet akár 1 dl fehérbor is
• só, fehérbors, kapor, 1 tk barnacukor

Kezdjük ott, hogy a spárgát nem kell összevissza hámozgatni. Miután megmostuk őket, levágunk kb. 2 centit a spárgaszárak alsó végéből, mert ezek a részek a legfásabbak, ezeket iktatjuk. Ugyanígy a rügyes végénél is levágunk 2 centit, mert ez a legzsengébb rész, ezt kár szétbotmixerelni, ez lesz majd a krémleves betétje. A köztes részeket is felvágjuk két centis darabokra, és a lábosba dobjuk, amiben előtte már megolvasztottuk a vajat. A krumplit is apró kockákra vágjuk és a spárga után dobjuk az apróra vágott újhagymával együtt. A zöldségeket 1-2 percig a vajon pároljuk, amíg a vaj habozni nem kezd; ezután egy evőkanálnyi lisztet szórunk rá, csomómentesre keverjük, és szép lassan felöntjük pár dl alaplével, majd jó zsíros tejjel és fűszerezzük. 10-15 perc alatt bőven puhára főnek a zöldségek, ekkor leemeljük a lábost a tűzről, és egy botmixerrel krémesre pürésítjük. POZOR-POZOR: ha nem hámoztuk előzetesen a spárgát, akkor most az egész levest át kell szűrnünk egy jó nagy lyukú tésztaszűrőn, hogy az esetlegesen megmaradt fás szárrészektől megkíméljük a krémlevest. (Ezúton köszönöm az emlékeztetőt egy kedves olvasómnak, hiába, nem írhatok akármit következmények nélkül). A levest ezután sűríthetjük egy tojássárgájával, amitől szép színe lesz, vagy akár egy kis vajjal vagy tejszínnel. A lényeg, hogy ezt a sűrítőanyagot elég a végén belekevernünk, ilyenkor már csak keverjük el jól a levesben, ne főzzük tovább, mert dádá lesz. Azt közben majdnem elfelejtettem, hogy a spárgavégeket egy gyorsforralóban egy kevés vízben 3 perc alatt puhára blansírozzuk. Plusz szín végett egy kis apróra vágott kaporral szórtam meg, de éppen akkor sem történik semmi, ha ez a lépés elmarad. Mert a spárga úgy jó, ahogy van. Akárcsak egy frissen csapolt sör egy napsütötte teraszon.

(Aki még több inspirációra vágyik, további spárgareceptek itt!)

 Tudja valaki, mi a különbség Portugália és Magyarország között? Nem, nem Christiano Ronaldo, és nem is Vasco de Gama, hisz nekünk is ott volt Puskás és Kőrösi-Csoma (muhaha). A válasz: 53 kg / fő / év. Pontosan ennyivel több halat eszik meg egy átlag portugál egy év alatt a balsors gyötörte magyar polgártársával szemben. És hogy mindez abszolút számokban mit jelent? Nem azt, hogy egy lisszaboni kikötői munkás 153 kilónyi éves haladagjára egy derék magyar honfitársunk szerény 100 kilóval tudna válaszolni. Ha hinni lehet a statisztikáknak, akkor egy portugál 365 nap alatt majd 16x annyi halat tüntet el a gyomrában, évente 57 kilót, míg mi itt a Kárpát-medencében 3,6 kilóval majdnem utolsók vagyunk halfogyasztásban az EU-tagállamok között. Márpedig napi egy deka hallal nem lehet forradalmat csinálni, sem száz évig élni. Állandóan rinyálunk, hogy „fogy a magyar”, csak arról nem beszél senki, hogy közben meg a hal nem fogy. Merthogy biztos nem véletlen, hogy egy olyan relatíve szegény országban, mint Portugália mégis 5 évvel magasabb a várható élettartam, mint a sokat megélt Kárpát-medencében. S ez az 5 év plusz bizton nemcsak a napsütéses órák számával okolható, de jelentős szerepe van benne a 78 (ill. 73) évünk alatt magunkhoz vett ételek minőségének. Márpedig kevesebb minőségi étel létezik az emberi szervezet számára mint a hal, ami többek között teli van jóféle-barátságos (többszörösen telítetlen) zsírokkal, mint pl. az omega 3, amiről csak a legjobbakat. Nekünk mégis büdös a hal, sokan együtt emlegetik a tofuval, ami legalább annyira egészséges fehérjeforrás, mint a hal, de annak tényleg szar íze van. Nem úgy, mint egy jó kis pisztrángnak karalábépürével, amit még sherrys-vajjal is nyakon önthetünk.

Hozzávalók:

• 2 db bontott pisztráng (a miénk szilvásváradi, milyen is lenne)
• 1 ek olívaolaj
• 2 ek vaj
• 3 ek sherry, vagy jóféle Tokaji
• ½ citrom leve
• Fűszerek: 2 gerezd fokhagyma, só, bors, kakukkfű (vagy petrezselyem)

A karalábékrémhez:

• 1 db nagyobb karalábé
• 2 szem krumpli
• 5-6 deka vaj
• kb. 1 dl tej vagy tejszín, + tej a főzéshez

Az alaposan átöblített pisztrángokat egy jó éles késsel kb. 2 centinként beirdaljuk (nem szétszabdaljuk), majd mindkét oldalukat enyhén sózzuk-borsozzuk. Fogunk egy sütőedényt, kibéleljük sütőpapírral, löttyintünk rá egy kis olívaolajat, majd belefektetjük a pisztrángokat. Egy serpenyőben felhevítjük a vajat, hozzáöntjük a sherryt (én Sandeman sherryt használtam, köszi Sógornő!), beledobjuk a megpucolt fokhagymát egészben a kakukkfüvet, és alaposan beforraljuk, amíg a sherry nagy része elpárolog. Ekkor az egész lével nyakon öntjük a pisztrángokat úgy, hogy még a hasüregükbe is rendesen becsurgatunk. 180 fokos sütőben kb. 15-20 perc alatt bőven megpárolódnak a halacskáink és még színt is kapnak.
Ezalatt nekieshetünk a garnírungnak: a karalábét és krumplit megpucoljuk, kockára vágjuk, és egy lábosba tesszük, amit felöntünk annyi tejjel, hogy pont ellepje, majd még egy decinyi vizet is hozzáöntünk. A tejben ugyanis nagyon finom krémesre főnek a zöldségek, amik a tej ízét is átveszik valamelyest. Vigyázat: a fedőt nem tesszük rá, különben a tej úgy kifut, hogy sosem jön vissza. A zöldségeknek kb. fél óra elég, hogy teljesen megpuhuljanak. Ekkor leszűrjük a tejet, hozzáadjuk a vajat, meg egy kevés friss tejet/főzőtejszínt, sózzuk, és egy krumplinyomóval, vagy épp botmixerrel jó pépesre pürésítjük. Tálalás előtt pedig megszórhatjuk egy kevés új- vagy metélőhagymával, elvégre itt a tavasz…

(Térded csapkodtad a nevetéstől, netán hanyatt vágódtál a székkel, annyira tetszett a bejegyzés? Akkor tessék rálájkolni a facebook-on is, mert nincsen ám ingyen vacsora!)

 Még korábban elhatároztam, hogy nem írok az alapján posztot, hogy épp mit találtam a hűtőben, hanem szembeszállok a hétköznap praktikumával, és csak alaposan átgondolt témákkal boldogítom értő közönségem. Hogy ne kelljen ellentmondanom magamnak, ezért úgy oldom fel a kialakult kognitív disszonanciát, hogy kijelentem: nagyon régóta terveztem fellőni a netre egy jó kis sólet receptet. De miért pont most? Hát ez az: biztos nem azért, mert húsvét után maradt egy jó fél kilónyi főtt füstölt csülök csonttal együtt. Ó, nem. És nem is azért, mert a fehér bab már ott állt pár hete a hűtőben. Legyen ez a poszt tisztelgés a méltán híres zsidó konyha egyik emblematikus fogása, a sólet előtt. Még úgyis, hogy ennek az alábbi verziónak van egy erősen profán (de semmiképp sem kóser) vonulata, lévén, hogy az ételbe szánt húsmennyiség felét egy húsvéti malac hátsó-alsó csülke szolgáltatta. Vagyis hangsúlyoznám – mielőtt ortodox olvasóim lefordulnak az asztalról – az alábbi recept nem kóser. De fogalmazzunk inkább úgy, hogy az ételben a hagyományos kóser vonások mellett a fúziós konyha ismertetőjelei is fellelhetőek. És milyen öröm fellelni ezeket egy nagykanállal. A jó sólethez ugyanis alapvetően 3 dologra van szükség: füstölt húsra, még több húsra, és rengeteg időre. A többi: a bab, a hagyma, a tojás, a fűszerek, ha nem is sallang, de csak ezután következnek. Egy jó sólethez legalább kétféle állat húsa kell: egy liba füstölt combja és/vagy melle, egy marha füstölt nyelve, és marhaszegy. De az előbbi 3-ból kettő elengedhetetlen, ezek adják a sólet ízgerincét (ha savgerinc van, ízgerinc is) és konzisztenciáját. A sütőben töltött lassú órák alatt a húsok lelke reinkarnálódik, testük minden része a bőrtől-cupákig eggyé válik az őket körülvevő részvevőkkel: a babbal, gerslivel, hagymával, tojással, vagy (ha profik is vannak a konyhában) töltött libanyakkal. Hát, valahogy ilyen lehet a sólet-érzés.

3 óra főzés után a marhaszegy maghőmérséklete elérte a 90 fokot, vagyis több mint fogyasztásra kész. De miféle sólet lenne az, melyet 180 perc után tálalunk. Tegyük csak vissza még egy órára.

Fúziós sólet - Hozzávalók:

• 1 db csontos főtt, füstölt csülök maradéka (kb. fél kiló)
• ½ kiló marhaszegy
• 1-2 ek libazsír
• 30 deka fehér bab (lehet ám tarkabab is)
• 1 maréknyi gersli (árpagyöngy)
• 1 nagyobb fej hagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 paradicsom (opcionális)
• 2-3 db tojás (szintén opcionális, olyannyira, hogy én ki is hagytam)
• kb. 1,2-1,5 l alaplé
• Fűszerek: só (nagyon kevés a füstölt dolgok miatt), bors, pirospaprika, római kömény (opcionális), zeller zöld és petrezselyem

Ha eljő a sólet-érzés, fogjuk a szárazbabot és előző este (vagy ha este főzünk, aznap reggel) hidegvízbe áztatjuk. Fogjuk a legrusztikusabb sütőedényünket, aminek fedele is van, és belekanalazunk 1 jó evőkanálnyi libazsírt. Erre jöhet a cikkelyekre vágott hagyma, a paradicsom, fokhagyma két darabban, majd erre borítjuk a lecsepegtetett babot. A babra jöhetnek a fűszerek, ezután pedig fogjuk a húsokat és beültetjük a babzsákokba, majd felöntjük annyi vízzel (vagy egy kis húsalalével), hogy teljesen ellepje a húsokat. Végül az egészet megszórjuk egy tenyérnyi gerslivel, rátesszük a fedőt, felcsavarjuk a sütőt 130-140 fokra, és megyünk a dolgunkra. Ha és amennyiben mi tartjuk a szombatot, akkor ugye már péntek este betettük a húst a sütőbe, ezután már csak annyi a dolgunk, hogy 3 óra múlva ránézzünk, kell-e pótolnunk a vizet, rádobjuk a csokor zöldeket, és még legalább egy órára visszadugjuk a fazekat a sütőbe.

A húsvéti ünneplésre való testi-lelki készülődésnek bizarr, mégis valahogy helyénvaló módja az, amikor az ember nagypénteken másnaposságtól enyhén gyötörten, korgó gyomorral áll neki az ünnepi sonka elkészítésének. Az előző esti fél tivornyától törékeny testünk puha ágyért és meleg ételért kiállt, miközben tudjuk, ez a nap a megvonásról kell, hogy szóljon. Félre kell dobni hát az önsajnálatot: mit nekünk ez az egy nap önmegtartóztatás, mikor az egész nagyböjti időszak 6 hetében egy árva cigarettáról, egy korsó habzó sörről, egy finom kávéról, egy kocka csokiról sem kellett lemondanunk, hogy csak a primer testi örömöket említsem. Pedig a lemondás nem csak egy szál cigiben vagy épp egy főtt csülökben testesülhet meg: sógorom például egyik legszorosabb „barátjától” vált meg, a facebooktól. 45 nap bejelentkezés, posztolás, sehova sem tartó kommentelgetés nélkül, maga a teljes elszigeteltség, számára ez a lemondások lemondása. Ezek a gondolatok kavarognak sajduló fejemben, mikor kinyitom a hűtőt, hogy az előző nap megvásárolt 4,6 kilónyi füstölt parasztsonkának nekiálljak. Csak amíg megmosom a disznót, és a lábosba teszem, a kezeimet azonnal bevonja a finom, sós füstölt illat: feleségem agyán pedig egy pillanatra átsuhan az ad hoc kannibalizmus lehetősége, hogy beleharapna – a más napokon egyébként kenyeret adó tenyérbe. Helyette egy kis ízetlen bulgurral tömjük be éhes szánkat; kiskanalanként vesszük magunkhoz, hogy az étkezés hosszával az étel maga is többnek tűnjön. Olcsó trükk. A tervem az, hogy a füstölt sonkát lassú tűzön jó 3 órát főzöm, majd sütőben egy kis méz-mustár-balzsamecet-bors keverékével sűrűn locsolgatva enyhén kérgesre sütöm. Először is a sonkát felöntöttem annyi hideg vízzel, hogy ellepje, majd hagytam egyszer felforrni. Ezután leöntöttem róla ezt az első körös sóoldatot, és újra felöntöttem hideg vízzel. Ebbe a vízbe már dobtam 2 fokhagymát, 1 hagymát és pár rúd fahéjat. Terv szerint bő három órát főztem félig letakart fedő alatt, az elszívó lanyha búgásának kíséretében. Azt mondják, az ember a sparhelt mellett az illatokkal is jól lakik, szerintem ez az a fajta meggondolatlan szólások közé tartozik, aminek a valóságtartalma a brit tudósokéval vetekszik. Három óra után lezártam a gázt, kiemeltem hűlni a csülköt, majd egy éles késsel finoman beirdaltam a bőrét mindkét irányban, hogy kis rombuszokat kapjak (Nem kaptam, de ez a lenti képből is kiderül).

 Ez a kép is kiválóan példázza, hogy miért nem én én fotózom a TV Paprika magazin receptjeit. Merthogy ez a sonka is onnan van.

Egy keverőtálba tettem 3 ek balzsamecetet, 3 ek mézet és 2 ek mustárt valamint egy kevés borsot, és ezt az egészet homogénre kevertem pár evőkanálnyi főzőlével. Miután a sonkát egy tepsibe tettem, kanalanként alaposan bedörzsöltem ezzel a páccal és 160 fokosra előmelegített sütőbe tettem. Kb. 15 percenként kikaptam a tepsit, és újra meg újra rákanalaztam a lecsorgó lét (vigyázva, hogy a nyálam ne folyjék bele) a sonkára. Ha kicsit megpirult volna a szaft, akkor 1-2 ek sonkalével még felhúztam a tepsi széléről. Kb. 45p-1 óra kell, hogy a disznó bőre szép barnára piruljon, ekkor már nincs más hátra, mint kivenni a sütőből, és gyönyörködni benne, mint egy Apa az elsőszülött gyermekében. Ha gyomrunk hármat kordult, a sonkát befedjük fóliával és másnapi felhasználásig hűtőbe tesszük. Gyanítom egyébként, hogy frissen még jobb lehet, de ez is biztos csak a korgó gyomor kísértése, testem gyengesége, el is hessegetem rögvest.